„Légy résen! / A tőke kegyetlen, rafinált, alattomos / Hátulról átölel / Máris nyakadon a kötél”.[i] Ezt Jacques Prévert írta. Prévert, aki nem is annyira „ártatlan virágszál”, mint amilyennek általában tartják.
A színház néha leveti burzsoá pompáját, és a „nép” által látogatott helyekre vonul, hogy ott minél több embernek mesélhessen az osztályharcról, a forradalomról és egy szebb jövő lehetőségéről.[ii] Ezt tette Franciaországban 1932 és 1936 között az Groupe Octobre [Október Csoport].
Az 1929-es tőzsdekrach után a válság egész Európát elérte. 1931-től Franciaországban gyárakat zártak be, csökkentették a béreket, az országban tömegesen nyomorogtak, és jog a szociális ellátásra nem létezett. Néhány embernek ekkor a színház vált a harc eszközévé. 1932-ben rengeteg amatőr társulat alakult. A munkások városonként vagy szakmánként gyűltek össze, próbáltak és léptek fel. A társulatok az 1931-ben alakult „Fédération du théâtre ouvrier de France-ban (FTOF)” [Francia Munkásszínházak Szövetségében] tömörültek, amelyet Léon Moussinac vezetett. E forradalmi szervezetek – a Francia Kommunista Párt (PCF) és a Confédération générale du travail Unitaire (CGTU) [Az Általános Munkásszövetség Egységes Konföderációja] – szolgálatába álltak, mivel munkájukat az emancipáció eszközének tekintették.
Az FTOF-en belül néhány párizsi amatőr színész tovább akart lépni a „Prémices” nevű sokkoló csoportból, hogy ahol csak lehet, agitprop színházat hozzon létre aktuális témákkal kapcsolatos szövegek előadásával. De kellett nekik egy szerző is. Moussinac beszélt nekik egy „nagyon vicces és nagyon jófej Jacques Prévert nevű fickóról”.[iii] Prévert akkor 32 éves volt, már kilépett André Breton szürrealista csoportjából, és csak ritkán jelentek meg írásai. A „La Scène ouvrière” [A munka színhelye] című folyóiratban azonban megjelentetett egy cikket, amelyet a következőképpen fejezett be: „Proletároknak nincs színház. Ha egy munkás vagy paraszt megjelenik a színpadon, az csak arra jó, hogy kifigurázzák, vagy olyan embernek láttassák, aki az első felvonásban először fellázad, a másodikban elgondolkodik, a harmadikban pedig megnyugszik és elárulja az osztályát. Most nem bambulhatunk el, kritizálni kell gyorsan, nemet kell mondani. Ha most nem csináljuk meg a saját színházunkat, akkor soha.” 1932 áprilisában a Prémices-ből kivált színészfiatalok és Jacques Prévert találkozót szerveztek. Arlette Besset ötlete volt, hogy Lazare Fuchsmann, Jean Loubes, Arlette Besset és Raymond Bussières bízzák meg Prévert-t, hogy a közelgő törvényhozási választásokra írjon egy villámjelenetet a sajtóról. Egy héttel később Prévert átadta nekik a kért szöveget. A „Vive La Presse” [Éljen a sajtó] a politikai, vallási és gazdasági hatalmak és a média közötti kapcsolatokat szapulja. A bohózat teli van csípős megjegyzésekkel, és szavalókórussal zárul. A „szponzorok” el voltak ragadtatva, pont ezt a hangnemet keresték. De Prévert nem csak a szerző akart lenni: részt is akart venni. Olyan barátokat hozott magával, mint Marcel Duhamel, aki később a La Série noire nevű könyvsorozatot alapította, és Paul Grimault, aki később együtt dolgozott a költővel a La Bergère et le Ramoneur [A pásztorlány és a kéményseprő] című animációs filmen. Új színházi csoport született. Az 1917-es orosz forradalom előtt tisztelegve „Groupe Octobre” [Október Csoport]-nak nevezik magukat, „hogy ne lehessen félreérteni”, ahogy Bussières mondta.
A Vive la presse-t április 25-dikén kezdték játszani Párizs külvárosaiban, a sztrájkoló építőipari munkásoknak. Az előadással a Groupe Octobre megtalálta a saját stílusát. Egy másik szöveget a párizsi kommün 1932. május végi megemlékezésekor adták elő. Rövid darabok, szavalókórus, napi hírek, dalok vagy koreografált darabok, Prévert napról napra bővítette a Groupe Octobre repertoárját, ahol mindenki beleadta a zenei, építő-, szabó- vagy gépírói tehetségét. A gyorsan megtanult, gyorsan begyakorolt szövegeket a Csoport iskolák udvarán, köztereken, népünnepélyeken, sztrájkoló gyárakban adta elő, a filmgyártásban dolgozó barátok kölcsönözte jelmezekkel és kellékekkel. Elítélték a háborút, a vallást, a hatalmasok pofátlanságát és erkölcstelenségét, a terjedő fasizmust. Az elsődleges célpont a kapitalizmus és az ezzel járó munkakörülmények voltak, annál is inkább, mivel akkoriban egyre erősödtek a társadalmi tiltakozó mozgalmak. Prévert az 1930-as években számos írást tett közzé. Ezek ma is éppoly aktuálisak. Csak a rendőrprefektusok vagy a miniszterek nevét kell kicserélni, a nagy vagyonosokét alig, a nevük gyakran ugyanaz maradt.
Minden bizonnyal az 1933. márciusában írt Citroën-szöveg az egyik legszembetűnőbb példa arra, ahogy az Október Csoport képes azonnal reagálni az eseményekre. Egy Citroën-gyárban történt igazságtalan elbocsátásokat követően szolidaritásként 8000 munkás lépett sztrájkba, amely eltartott aztán három hónapig. Raymond Bussières, aki akkoriban rajzolóként dolgozott a párizsi prefektúrán, tudomást szerzett a sztrájkról. Felvette a kapcsolatot Prévert-vel, aki megírta a szöveget, amelyet elpróbáltak délután, és a „Citroënt” még aznap este elő is adták az egyik sztrájkőrségen. „A munkás olyan, mint egy öreg gumiabroncs, ha kipukkan, nem is hallod, hogy kipurcant”.[iv]
Bár az Október Csoport a munkásosztálynak játszott, tagjai általában művész vagy értelmiségi, néha burzsoá háttérrel rendelkeztek. De meg akarták változtatni a világot. Nevezetesen a színházzal. Voltak ötletek, viták, dühöngések, de harcoltak, közösen. Voltak köztük a Kommunista Párt tagjai, voltak trockisták, anarchisták vagy csupán közelállók valamelyik áramlathoz. Prévert, bár választott pártot, mégsem lépett be. Egész életében elutasította, hogy „cellába zárják”.
A csoport népszerűsége egyre nőtt: az FTOF a „Les Blouses Bleues de Bobigny-t” [A bobigny-i kék blúzosokat] választotta, hogy Franciaországot képviselje a moszkvai Munkásszínházi Olimpián. A francia, brit, holland és belga csoportok Londonban, 1933. május 13-án szálltak egy, a Szovjetunió által bérelt hajóra. Öt napot tartott a Koopératziának az út, a fedélzeten zajló próbák és a kabinokban tartott partik ritmusára. Hogy ne kelljen nagy kitérőt tenni, a vörös zászlós hajó a Kieli-csatornán, német területen haladt át, ahol horogkeresztes német hajók jöttek szembe. A dokkmunkások diszkréten emelték fel az öklüket. Oroszországba érkezve a csoportot rengeteg program várta: előadások, látogatások és találkozók, mindez egy idegenvezetővel, egy „moszkvai szemmel”, így nem sok mozgási szabadságuk volt. Míg egyeseket elbűvölt, amit a szovjetrendszerből láttak, mások, köztük Prévert, kritikusabbak voltak.
A nagy gálaesten Erwin Piscator nagy német rendező és Konsztantyin Sztanyiszlavszkij híres orosz színész-rendező, a moszkvai Művész Színház alapítója előtt játszottak. Sztálinnak nem tetszett Prévert minden „háborúskodót” kifigurázó „La Bataille de Fontenoy – Théâtre aux armées” [A fontenoy-i csata – Színház a fegyveres erőknél] című egyfelvonásos bohózata, és elhagyta a színházat. A közönség és a Pravda azonban dicsérte Prévert, Yves Allégret, Jean-Paul Dreyfus (aki később Le Chanois néven lett ismert) előadását. Mindazonáltal az „oktobristák” nem voltak hajlandók aláírni a Sztálin politikájával való teljes elégedettségükről szóló nyilatkozatot... Diadalmasan tértek vissza Franciaországba, büszkélkedve, hogy megnyerték az első díjat – ami nem egészen így volt, de így kellett volna lennie: ugyanis egyáltalán nem osztottak ki első díjat.
De ezzel az aranykornak vége is lett. Változtak a dolgok. Egyes tagok kiszálltak, mások épp fordítva, akkoriban kapcsolódtak be, mint például Maurice Baquet, és a „profik” külön csoportokba tömörültek. Hogy szabad maradjon, az Október Csoport nem fogadott el anyagi hozzájárulást se pártoktól, se szakszervezetektől. Bár a jómódú családból származó Marcel Duhamel fedezett bizonyos költségeket, előbb utóbb végül is dolgozniuk kellett. Néhányan közülük a filmművészetben kezdtek nevet szerezni maguknak, aminek egyre több időt is szenteltek, így Jacques Prévert is.
Az 1934. február 6-i szélsőjobboldali zavargások után több tag is aláírta az antifasiszta értelmiségiek Éberségi Bizottságának alapító kiáltványát, az „Aux travailleurs-t” [A dolgozóknak-ot]. A társulat 1935 júliusáig ismét nagyon aktív volt, elítélte a fasizmus franciaországi térnyerését, amelyet nagyon is üdvözöltek egyes notabilitások és vagyonosok. Kifogásolták a burzsoázia profitját és fényűzését, míg az „éhségmenetelők” munkát és kenyeret követeltek, és fellázadtak a háborús felhívások ellen. „Elvtársak, túlságosan hozzászokunk mások halálához [...], elvtársak, vigyázzatok, a ti bőrötöket is akarják [...], élünk még, de meddig? [...] Védekezzetek! A fasizmus és a háború ellen. Mindannyian együtt. Népfront”.
Újraindult az akciózás az utcákon, és... az utcabálokon, ahol, míg a zenekar szünetet tartott, páran felálltak egy asztalra, és onnan beszéltek a tömeghez. Míg olaszországi turnéján a Comédie Française néhány színésze fasiszta karlendítéssel üdvözölt, 1935 júniusában a kommunista önkormányzat meghívására, amely „breton fesztivált” szervezett, az Október Csoport nagy farsangi felvonulást szervezett Saint-Cyr-l’École-ban „Suivez le druide, revue bretonne” [Kövesse a druidát, breton revű] címmel. A konzervatív sajtó szerint ez a semmirekellők visszataszító maszkabálja volt. Való igaz, nem mindenki kedvére volt való, hogy a katonai főiskola előtt olyan táblákkal vonuljanak, amelyek azt hirdetik, hogy ebben a városban „a munkások dirigálnak”. Júliusban Roger Blin, Jean-Louis Barrault és a Mouloudji testvérek is csatlakoztak a társulathoz. Az Október Csoport azonban megfáradt, és újabb szünetet tartott 1936 májusáig, amikor is a baloldali erők koalíciója, a Népfront került hatalomra. Előadást rendeztek a sztrájkoló gyárakban és bezárt üzletekben, így járultak hozzá a népi örömünnephez. Július 1-jén az akkoriban új Szakszervezetek Házában rendeztek egy estet: ez lett az utolsó.
Egyre gyakoribbak lettek ugyanis az összetűzések. Megannyi nézeteltérés azzal kapcsolatban, hogy hol van a Népfront határa, hogy bölcs dolog-e Spanyolországba menni harcolni, ahol a köztársasági kormány elleni 1936-os júliusi katonai felkelés háborúhoz vezetett, hogy nyújtson-e kezet a Kommunista Párt a katolikusoknak... A csoport szétvált, mielőtt elmérgesedett volna a helyzet, hogy „boldogok legyenek, ha másért nem, legalább a jó példa kedvéért”, ahogy később Prévert egyik színházi jelenetében írta.
Bár az Október Csoport nem sokat jelent ma már a nagyközönség számára, és tevékenységét nyilvánvalóan nem lehet egy az egyben átültetni, hatalmas buzdító erő van benne. Mert „az élet még nem olyan rózsás, és nem is trikolór. Piros az élet, mint a vér, amely az ereitekben folyik. Ez a ti élő életetek, az élő munkások élete. Óvjátok a haláltól, a holtak világától. A bágyadtak és a megkeseredtek világától.”
A szerző, Nicolas Beauvillain a La Chaloupe (Niort) [Az evezős csónak (Niort)] társulat művészeti társvezetője, az „Octobre” [Október] című előadás rendezője.
Fordította: Drechsler Ágnes
[i] Az idézett szövegek Jacques Prévert írásai, amelyeket „Jacques Prévert, OCTOBRE - sketches et chœurs parlés pour le groupe Octobre 1932–1936 [Villámjelenetek és szavalókórusok az Október Csoport részére], André Heinrich gyűjtötte össze és kommentálta, Gallimard, Párizs, 2007.
[ii] Olivier Neveux: Théâtres en lutte. Le théâtre militant en France des années 1960 à nos jours [Harcoló színházak. Az aktivista színház Franciaországban az 1960-as évektől napjainkig], La Découverte, Párizs, 2007.
[iii] Michel Fauré: Le Groupe Octobre [Az „Október Csoport”], Christian Bourgois kiadó, Párizs, 1977. Sajnálatos módon már nem kapható.
[iv] A Youtube-on látható egy videó, ahol a Citroën-t Jacques Prévert mondja el: https://www.youtube.com/watch?v=aOGtyP-tP_E .
