Zambia fővárosától, Lusakától délre több tucat fiatal férfi lézeng egy parkolóban. Tizenhat és harminc év közöttiek, Etiópiából, Szomáliából, Szudánból vagy a Kongói Demokratikus Köztársaságból (KDK) érkeztek. Hátizsákkal, zsebükben útlevéllel figyelik a buszok jövés-menését, amelyek rendszeresen indulnak dél-afrikai városokba. Egyikük, akinek több centiméter mély sebhely van az arcán és felszakadt a jobb szeme, hajlandó válaszolni kérdéseinkre. „Mogadishuban támadtak rám. Az erőszak miatt hagytam el Szomáliát”. Amióta csak él, a húszéves férfi országát konfliktusok tépázzák, mivel 1991 januárjában Mohamed Siad Barre megbuktatásával az állam összeomlott, majd a hadurak prédája lett (1) .
Naponta több tucatnyian préselődnek be egy-egy teherautó rakterébe, közülük néhányan fizetnek az embercsempészeknek. „Ezek a teherautók elvileg élelmiszert szállítanak Johannesburgba. Azonban gyakran ez csak a látszat, merthogy így tudják az embercsempészek megkerülni az ellenőrzéseket, miközben a rakterekben tucatjával fekszenek a menekültek. A probléma a levegőhiány. Megérkezéskor már csak a legerősebbek vannak életben” – mondta egy névtelenséget kérő adatközlő, akivel a parkolóban találkoztunk. Az egyik fiatalember, aki láthatóan kiskorú, reszket a félelemtől. „Sehogy másképp nem lehet eljutni Dél-Afrikába, hát akkor így megyek” – mondja elszántan, és egy régi, 1970-es évekbeli félpótkocsira mutat.
Minden nap maga a pokol
Afrika déli részén különösen jelentős és összetett a migrációs áradat, mivel néhány virágzó terület néha túlzott reményekre ad okot. Dél-Afrika, a szubszaharai Afrika második legnagyobb gazdasága (a bruttó hazai termék [GDP] 2021-ben 419 milliárd dollár, azaz 389 milliárd euró volt), a régió hozzáadott értékének több mint kétharmadát adja. Logikus tehát, hogy a kivándorlók számára a szomszédos országoktól kezdve Afrika szarváig Fokváros, Durban és Johannesburg jelenti a kánaánt. Az Észak-Afrikába és Európába vezető útvonal után a „szivárványnemzet” az Afrikán belüli migráció második célpontja.
Zambiát, amely a régió negyedik legnagyobb gazdasága (2021-ben: 22 milliárd dollár) háromféleképpen érinti a népességvándorlás: induló, tranzit- és célország egyben. Az ország 2023 júliusának végén 89 109 menekültet, menedékkérőt és egyéb, lakóhelyét elhagyni kényszerülő személyt fogadott be (2). Legtöbbjük a KDK-ból, Burundiból, Ruandából és Angolából érkezett. Eltérő okokból kerülnek Lusakába azok, akik ezen a Dél-Afrikába vezető útvonalon érkeznek. Néhányan a szomszédos országokból érkeznek, például a negyven éve Yoweri Museveni által kormányzott Ugandából, ahonnan a tekintélyelvűség vagy a politikai bizonytalanság elől menekülnek, vagy Mozambikból, ahol az iszlamista csoportok támadásainak vannak kitéve. Számukra Zambia a tervezett célállomás, míg másoknak ez csak egy köztes állomás. Amint újra erőre kapnak, vagy sikerül elég pénzt összegyűjteniük, átlépik a zimbabwei határt, és Dél-Afrika felé veszik az irányt.
Ali, aki egy kis kávézó-éttermet üzemeltet a főváros egyik főútja mentén, tizenkét évvel ezelőtt érkezett Szomáliából. „Minden nap maga volt a pokol” – emlékszik vissza, miközben kiszolgálja vendégeit szerény bódéjában. „Azért menekültem el a gyerekeimmel együtt, mert a Chabab [egy 2006-ban, az etiópiai invázió idején létrehozott szomáliai iszlamista csoport] embereket gyilkolt a szomszéd utcákban”. Élhetőbb körülmények közé kerülve Zambiában ez a családapa már el sem tudja képzelni, hogy továbbmenjen. „Most, hogy van munkám és érvényes tartózkodási engedélyem, miért mennék Dél-Afrikába? Lusakában itthon érzem magam”.
Nehéz elszakítva lenni a gyökerektől, megszokni a vallási és kulturális különbségeket. Vannak, akik már több hónapja vagy akár több éve élnek Zambiában, de kétségbeesetten mérlegelik, maradjanak-e vagy továbbmenjenek. 2023. június elején Lusaka egyik rendkívül szegény külvárosában menekült nőkkel találkozunk. A Great East Road negyedben, ahol emberek százai húzódnak meg a házakban, a zambiai bevándorlási hatóságok rendszeresen razziáznak.
A kis utcák labirintusában egy alig hatvan centiméter széles közön haladunk át, majd átpréseljük magunkat egy sorompó alatt, hogy odaérjünk egy titokban üzemelő kávézóhoz, amelyet szomáliai menekült nőknek tartanak fenn. Odabent tucatnyian ülnek a padlón és teáznak. Burkájuk vagy hidzsábjuk ellenére szabadon érvényesül sminkelt szemük és ékszerekkel díszített kezük. A kávézó közepén egy hűtőszekrény áll. Miranda, Fresh Up és Fanta Orange, mindenki kiszolgálja magát egy-egy üdítővel. Húsillat száll a konyhából, ahol Mwadina, egy 36 éves szomáliai menekült kecskepörköltet készít. Fekete szeme oldalán gondosan meghúzott finom szemceruzavonal. Eltart egy darabig, amíg megbízik bennünk, de végül megnyílik. 2019 januárjában érkezett Zambiába, miután menekülnie kellett erőszakos férje és a mogadishui harcok elől. Két lányával együtt távozott, és nem bánta meg, de még mindig nem érzi magát otthon Lusakában.
„Jól be tudtam illeszkedni, de a zambiaiak látják az arcomon, hogy más vagyok, mint ők” – mondja halkan, miközben arany karkötőit igazgatja. Zambia túlnyomórészt keresztény ország (97%), ezért a szomáliai muszlim nők titokban imádkoznak. „Muszlimként nem érzem magam teljesen otthon. De elégedett vagyok, együtt élünk ebben a kávézóban, ez itt egy kis Szomália” – mondja mosolyogva, miközben befejezi az étkezést. „Csupán azért, mert hogy most egy olyan férfival beszélgetek, aki nem a férjem, Szomáliában akár le is vághatnák a fejem. De Zambiában szerencsére nem. Nem akarom újabb bolyongásoknak kitenni magamat és a lányaimat. Ha egyszer már voltál halálközelben, azt nem akarod soha többé átélni”.
Ali (akit már feljebb említettünk) esete kivételes itt, Afrika déli részén, egy olyan régióban, ahol a jobb jövő reményében legtöbbször Dél-Afrika a célpont. A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) adatai szerint 2023 májusában naponta 190 ember kelt át Zambiából Zimbabwébe (3). A régió legforgalmasabb migrációs folyosója az, amelyik Zimbabwéból Dél-Afrikába vezet, ahol az azonos időszakban naponta átlagosan 613-an keltek át.
„Dél-Afrika jelentős migrációs célpont annak, aki egy, az Egyenlítőtől délre fekvő afrikai országból származik, és beszél angolul” – emeli ki Catherine Wihtol de Wenden, a francia Országos Tudományos Kutatóközpont (CNRS) kutatási igazgatója (4). De mivel Észak-Afrikában egyre gyakoribbak az olykor a legmagasabb kormányzati szinteken is legitimált rasszista támadások (5), ez az alternatíva kezd egyre népszerűbb lenni. „Akik Dél-Afrikát választják, egy olyan országot látnak maguk előtt, ahol majd jobban elfogadják őket – magyarázza. – Szivárványnemzet”, így nevezik Nelson Mandela országát. Ez a szimbolika erős a kontinensen”.
2022. december 11-én a rendőrség huszonhat holttestre bukkant Lusaka külvárosában: huszonhat etióp állampolgár, akik vagy éhen haltak, vagy kimerültség okozta halálukat. A 20 és 38 év közötti fiatal férfi áldozatok holttestét embercsempészek hagyták az út szélén. A holttestek között az egyetlen túlélőt, aki még lélegzett, kórházba szállították. 2023. május 9-én a rendőrség letartóztatott két zambiai embercsempészt, akik tizenkét etióp állampolgárt próbáltak átjuttatni a határon. 2017-ben több mint 150 Addisz-Abebából származó migránst toloncoltak ki Zambiából; ők elnöki kegyelemben részesültek miután egy és öt év közötti időt töltöttek rácsok mögött. Az emberkereskedelem visszaszorítása érdekében Lusaka 2008-ban az IOM támogatásával törvényt fogadott el, amely elitéli az „emberkereskedelmet”. Ennek visszás hatása volt, mivel majdnem mostanáig büntetőeljárást lehetett indítani egy papírokkal nem rendelkező migráns ellen „az emberkereskedelembe való beleegyezése” miatt, ami súlyos börtönbüntetéssel járt. 2022 novemberében az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának és helyi egyesületek nyomására a zambiai parlament módosította a 2008-as törvényt. Az új törvény szerint őket most már az emberkereskedelem áldozatának kell tekinteni. Ez a jogszabály és a zambiai hatóságok hozzáállása azonban továbbra is aggodalomra ad okot. A bizottság szakértői 2023. március 3-án „a menekültek szabad mozgásának és munkavállalásának korlátozásáról” írtak, és elítélték a fogva tartási körülményeket, amelyek „ellentétesek a nemzetközi emberi jogi normákkal” (6).
Lusakában vagyunk. Több száz migráns várakozik békésen a Belügyminisztérium előtt. Itt kérhetnek tartózkodási engedélyt és itt kaphatnak „menekült” státuszt. Etiópok, eritreaiak, kongóiak, mozambikiak, szomáliaiak, szinte mindannyian megértik egymást pár szóval, legyen az angol, arab vagy más helyi dialektusú. A sor végén kitűnik egy fiatalember szúrós tekintetével: tiszta farmer, bőrcipő és új ing, ruhája elüt a többiekétől. A valóság azonban lesújtó. „Három napja érkeztem Zambiába, miután elmenekültem hazámból, Burundiból. Egy tanzániai kamionsofőr vitt át a határon a járművével. Megsajnált, és vett nekem néhány ruhát. Negyvennyolc órája alszom a csupasz földön egy közeli benzinkútnál” – mondja tökéletes franciasággal a 33 éves Jean de Dieu Kwizera. Létfontosságú számára a tartózkodási engedély kérelmezése és a menekültstátusz megszerzése. Gitegai ellenzéki családból származik, több családtagját meggyilkolta már az Imbonerakure (7), a burundi kormányhoz kötődő milíciacsoport.
2021 decembere és 2022 decembere között 10 800 menekültet irányítottak vissza a KDK-ba. „Ők olyan területekre térhettek vissza, amelyek a többi helyhez képest már stabilabb voltak – magyarázza Preeta Law, az UNHCR zambiai képviselője. – Sajnos közülük néhányan újra visszatértek Zambiába, az észak-kivui konfliktus súlyosbodása miatt”. Így mintegy húsz család másodszor is menedéket kért Zambiában, az utóbbi hónapok „egyre több belépőjén” felül.
A kontinens migrációs áramlása alapvetően az egyes országok politikai és gazdasági helyzetétől függ. Az Eritreával és Szudánnal határos Etiópia egyik autonóm régiójában, Tigrében (8) zajló polgárháború következtében több százezer embernek kellett elmenekülnie a harcok és az éhínség elől. (9) Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója, Tedros Adhanom Ghebreyesus, aki a Tigré régióból származik, „a világ legsúlyosabb katasztrófájának” nevezi a helyzetet. Bár a konfliktushoz kapcsolódó áldozatok pontos számát nehéz meghatározni, a feltételezések szerint legalább 600 000 civil vesztette életét. (10) A KDK Észak-Kivu tartományában 2004 óta dúlnak fegyveres konfliktusok. A Human Rights Watch szerint a ruandai állam által támogatott M23 lázadó mozgalom „nagyszabású háborús bűncselekményekért felelős, beleértve a gyorsított kivégzéseket, a nemi erőszakot és a kényszermobilizálást”. (11) A 2023. április 15. óta tartó szudáni konfliktusban a kormányzó hadsereg félkatonai erőkkel áll szemben. (12) Az ilyen helyzeteknek mindig elvándorlás lesz a következménye. A menedéket Afrika déli része mint a kontinens egyik legkiegyensúlyozottabb területe jelenti.
Egy friss jelentés szerint a Zambiában megszámolt 89 109 ember 64%-a a KDK-ból, 15%-a Angolából, 11%-a Burundiból, 6%-a Ruandából és 4%-a Szomáliából származik. 89%-uk a Meheba, Mayukwayukwa és Mantapala menekülttáborokban él. „Zambiában nem túlzsúfoltak a táborok – hangsúlyozza Preeta Law. – A menekültek azonban nehézségekkel küzdenek, különösen a vízhez, energiához és orvosi ellátáshoz való hozzáférés terén. Ezekkel a nehézségekkel a helyi lakosság is szembesül. A kormány és partnereink segítségével igyekszünk áramot biztosítani az iskolák és a klinikák számára.” Egyes esetekben a HCR kisegíti a menekülteket. Néhányan munkaeszközöket kapnak, de van olyan is, hogy földet, hogy gabonát és zöldséget termeszthessenek rajta. Mások pénzt kapnak, hogy kisvállalkozásokat indíthassanak a közösségeikben. Az ENSZ-ügynökség segített több ezer menekült Zambiába való visszatérésének megszervezésében is. Tízből kilenc szubszaharai menekült azonban a kontinensen marad, legtöbbször valamelyik szomszédos országban. „Több mint egymillió ember hagyta el Szudánt a konfliktus áprilisi kezdete óta, és az embereknek nincs más választásuk, mint elmenekülni a háború elől” – mutat rá Thierry Vircoulon, a Francia Nemzetközi Kapcsolatok Intézete (IFRI) Közép- és Dél-Afrikai Megfigyelőközpontjának koordinátora.
Az államok növelik a határmenti visszatoloncolásokat
A lusakai utcákon megszólított Hosam egyike azoknak, akik Afrika szarváról és a rendkívül erőszakos konfliktus poklából menekültek. A magas, kócos hajú, huncut tekintetű, 29 éves eritreai szerencsésnek tartja magát, hogy el tudott jutni Zambiába. „Úgy sikerült elmenekülnöm a hazámból, hogy a hegyeken keresztül léptem át az etiópiai határt – mondja. – Ott pokoli a helyzet. A legtöbb barátom nem tud eljönni.” Hogy idejusson, több mint 5000 kilométert utazott, négy határon kelt át, többszáz teherautó mögé vagy alá csimpaszkodva.
Mostantól csak egy rögeszméje van: megtenni az utolsó 1000 kilométert, amely elválasztja őt Dél-Afrikától. „Johannesburgba akarok menni dolgozni. Kenyában azt mondták nekem, hogy ott van munka – mondja reményteli hangon. – Ismerem a mechanikát, lehetnék autószerelő. Kész vagyok bármire”. Hosam, aki olyan erősen csimpaszkodik reményeibe, mint a kontinenst átszelő teherautókba, egész életét maga mögött hagyta Eritreában, a világ egyik legzártabb államában. „Ami elszomorít, az az, hogy nem tudok semmit se a családomról, se a barátaimról, mivel Eritreában nincs internet. Ez az ország számomra nincs többé.”
2014 és 2023 között a Dél-Afrikába irányuló illegális migráció során 478 migráns halt meg. Tangában, a tanzániai kikötőben tudjuk meg Merna Abdelazim adatelemzőtől, hogy három fő csapás van. „Az első Szomáliából és Etiópiából vezet Dél-Afrikába, a második a KDK-tól, Ugandától és Burunditól Tanzániáig, illetve Dél-Afrikáig. A harmadik pedig, az Afrika déli részéből, főként a malawik és zimbabweiek által használt útvonal Dél-Afrikába vezet.” Ezek az utak hónapokig, sőt egyeseknél akár évekig is eltarthatnak, és ki vannak téve az emberkereskedelem, a szexuális erőszak, valamint az élelmiszer- és vízhiány kockázatának. „A számadataink alábecsültek, mivel egyes emberkereskedők csak úgy megszabadulnak a holttestektől. Tudjuk, hogy vannak migránsok, akik tartálykocsikban rejtőzködve kísérlik meg az átkelést. Sokan megfulladnak, minekután az embercsempészek elégetik a holttesteket” – teszi hozzá.
A legoptimistább migránsokra nagy csalódás vár. A Dél-Afrikai Fejlesztési Közösségen (SADC) belül, amely a régió tizenhat országát tömöríti, Dél-Afrika az az ország, amely a leginkább ellenzi a személyek szabad mozgásának elvét. Az ország szelektív bevándorlási politikát vezetett be, amellyel biztosítja magának a magas képzettséget igénylő vagy idényjellegű munkahelyek betöltését, illetve a munkaerőigény eseti kielégítését. „A tömeges kitoloncolási hullámok egybeesnek a szezonvégekkel – jegyzi meg Catherine Wihtol de Wenden. – Dél-Afrikában megtűrik a migránsokat, de elfogadni, nem fogadják el". Afrika déli részén a menekültek nemcsak a rasszizmussal szembesülnek, hanem a helyi lakosság elutasításával is. Zambiában ugyan még ritkák az idegengyűlölő erőszakos esetek, de néhány évvel ezelőtt előfordultak tragikusra fordult tüntetések.
Lusakában 2016 júniusában zavargások törtek ki. Miután megcsonkított holttesteket találtak, rituális bűncselekmények gyakorlásával vádolták a ruandai közösséget. Két nap alatt több mint hatvan üzletet fosztottak ki és gyújtottak fel. Két embert élve elégettek. Dél-Afrikában az utóbbi években megnőtt a külföldiekkel szembeni gyűlölet. 2022 áprilisában a Johannesburg külvárosában található Diepslootban több erőszakos támadás történt, főként zimbabwei állampolgárok ellen. Elkövetésükkor a dél-afrikai önvédelmi csoportok a bűnözés elleni küzdelemre hivatkoztak. Preeta Law szerint ezeknek a szélsőséges erőszakos eseteknek nem lenne szabad beárnyékolniuk „a tradicionális vendégszeretet”. „Azokban a közösségekben, ahol menekülttáborok létesültek, a lakosok melegszívűek és vendégszeretőek. Valójában régóta jönnek már emberek Zambiába, menekülve az üldöztetés vagy a konfliktusok elől. A menekültek ingyenes általános és középfokú oktatásban részesülnek, és ugyanazokra a kórházakra jogosultak, mint a zambiaiak”.
Sylvie Bredeloup, a Fejlesztési kutatóintézet (IRD) kutatási igazgatója szerint az afrikai országok gazdasági nehézségei egyre drasztikusabb migrációs politika elfogadására késztetik az államfőket. „2013-ban az afrikaiak 78%-ának vízumra volt szüksége ahhoz, hogy beléphessen a kontinens egy másik országába. Ez megkérdőjelezi a regionális szabad mozgásról szóló megállapodások értelmét. Az elmúlt mintegy húsz évben azt tapasztalhattuk, hogy Európa kiszervezte határait Afrikába” – magyarázza a szociálantropológus, az Afrikán belüli migráció szakértője (13). Dél-Afrika, hasonlóan a fekete kontinens többi államaihoz, egyre gyakrabban fordít vissza embereket a határon. Ez a tendencia 2015-ben még tovább fokozódott, amikor, éppen a földközi-tengeri migrációs válság kellős közepén, a Vallettában (Málta) találkozó európai és afrikai államfők megállapodtak abban, hogy fokozzák az ellenőrzéseket annak érdekében, hogy az emberek eredeti helyükön maradjanak. Cserébe ezek az országok majd „fejlesztési programokban" részesülnek. Brüsszelben, október 4-én az EU 27 országa úgy döntött, hogy szigorítani fogják a határellenőrzést.
Fordította: Drechsler Ágnes
