Január 16-i kétórás televíziós monológjában Emmanuel Macron nem szentelt öt másodpercnél többet a gazdák helyzetére. Tagadhatatlanul „nagy előrelátó”, hiszen két nappal később a mezőgazdaságban kitört az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb lázadása. Franciaország-szerte traktorok torlaszolták el az autópályákat, a gazdák hígtrágyát dobtak ki a szupermarketek elé, gumiabroncsok égtek a városházák előtt, a prefektúrák és a választott képviselők irodái célponttá váltak...
Pedig annak a jele, hogy a helyzet erősen elmérgesedett a mezőgazdaságban már jól érzékelhető volt végig az elmúlt hetekben. Európában, Németországban, Lengyelországban, Romániában, Hollandiában, Spanyolországban és Belgiumban voltak már tüntetések. De Franciaországban is, ahol 2023 novembere óta a gazdák sok helyen felfordították a községek bejáratainál elhelyezett útjelző táblákat, annak jeléül, hogy a szakma a "feje tetejére állt". Január 10-én hat európai szakszervezeti központ által kiadott sajtóközleményben a "tarthatatlanná vált" helyzetről írtak, amely "veszélyezteti a termelők túlélését az Európai Unióban".
A gazdák az öreg kontinensen már hosszú ideje kötéltáncot járnak, el vannak adósodva, ki vannak téve a gyakori aszályoknak és árvizeknek, szorongatják őket a szupermarketek és az élelmiszeripari óriáscégek, igazodniuk kell a külföldi versenytársakhoz és azok olcsó termékeihez, miközben az uniós támogatási rendszer a nagyüzemi gazdálkodóknak kedvez. Az ukrajnai háború óta a kép még sötétebbé vált. A vámok eltörlésével és a Brüsszel által meghatározott "szolidaritási folyosók" létrehozásával az ukrán mezőgazdasági termékek elárasztották Kelet-Európát, ami az egész kontinensen árzuhanást okozott, miközben a különböző számlák (energia, víz, felszerelés, vetőmag stb.) az egekbe szöktek, és így a gazdák jövedelme megcsappant. A bevételek félárbócon, a termelési költségek fent a magasban, így az amúgy is törékeny ágazatban a legkisebb szikra is lángra lobbanthatja a síkságot.
Németországban a gázolaj adókedvezményének eltörlése, Belgiumban és Hollandiában az állatállomány méretének korlátozására vonatkozó tervek, Franciaországban a "diffúz szennyezési adó" emelése... A médiában a düh okaként a "környezetvédelmi normák elleni" tiltakozást nevezték meg, mintha a gazdák közömbösek lehetnének az éghajlatváltozásra. De a tüntetők Európa-szerte pontosan ezt kifogásolják: azt az abszurd rendszert, amely arra készteti őket, hogy hozzájáruljanak saját pusztulásukhoz: amikor - mivel nincsenek alternatív termelési lehetőségek - kénytelenek intenzíven felhasználni azokat a növényírtó szereket, amelyeknek ők az első áldozatai; amikor növelniük kell a termelékenységet, amely arra készteti őket, hogy robotokkal helyettesítsék magukat; és elkerülhetetlenül hozzá kell járuljanak a környezet pusztításához, amelytől pedig az egész tevékenységük függ.
A mezőgazdasági termelők aránya a francia munkaképes lakosságon belül az 1946-os 35%-ról napjainkra kevesebb, mint 2%-ra csökkent. A mezőgazdaság jövője három lehetőség között lebeg. Eltűnik, az európai munkamegosztás és a nagy gabonatermelő országok Unióba való belépésének hatására. Túlél a bürokrácia és a befektetési alapok által kijelölt úton, vagyis a könyörtelen iparosítás útján - de ennek súlyos környezeti és emberi ára van, amely most is fő oka a felkeléseknek. Vagy küzd a paraszti gazdálkodás bevezetéséért, amely visszanyerné hivatását az élelmiszertermelésre, miközben biztosítaná az ott dolgozók függetlenségét is.
Melyik politikai erő lesz képes ezt az utat javasolni? Pedig sok állattenyésztő és gazdálkodó erre törekszik; a lakosság is ezt akarja; és a hosszú távú racionalitás is ezt követeli.
Fordította: Morva Judit
