2021. július 7-én hajnali 1 órakor Port-au-Prince-i rezidenciáján meggyilkolták Jovenel Moïse haiti elnököt. Tizenkét lövés érte a homlokán, a bal szemén, a mellkasán, a csípőjén és a hasán. A parancs úgy szólhatott, hogy ne maradjon szemtanú. Feleségének azonban sikerült túlélnie a lövöldözést úgy, hogy halottnak tettette magát, a gyerekeinek meg sikerült elmenekülniük. Negyvennyolc órával később megtudtuk, hányan és milyen nemzetiségűek voltak a gyilkosok: huszonhatan voltak, mind kolumbiaiak. Bár tulajdonképpen a kivégzés kegyetlen módja alapján ez egyértelmű is volt.
A kolumbiai média (mind magántulajdonban) megpróbálta akkoriban áldozatként feltüntetni a tetteseket, hivatkozva a családtagok nyilatkozataira, miszerint „becsapták” volna őket a megbízóik, akik eredetileg azért bérelték fel őket, hogy közszereplőket védjenek... De végül az érintettek bevallották: igenis gyilkolásért fizettek nekik. (1)
A zsoldosok az 1980-as években tűntek fel Kolumbiában Pablo Escobar kábítószer-kereskedő szolgálatára. Az évek során ezek a harcosok tökéletesítették az erőszak művészetét, miután a világ egyik legelnyomóbb hadseregében szolgáltak (2). Így vált Kolumbia a zsoldosok és bérgyilkosok elsőszámú ellátóközpontjává (3). Még egy év sem telt el a haiti elnök meggyilkolása után, amikor kolumbiai fegyveresek megölték Marcelo Pecci paraguayi ügyészt a kolumbiai Karib-tengeri Baru szigetén, ahol nászúton volt. Az ügyész a bűnszervezetek ellen küzdött hazájában. Majd egy másik politikai vezetőn, Fernando Villavicencio újságírón és ecuadori elnökjelöltön volt a sor, aki 2023. augusztus 9-én esett kolumbiai golyók áldozatául (4).
Az elmúlt körülbelül húsz évben a kolumbiai sajtó időről időre említést tesz a volt kolumbiai katonák közel-keleti bevetéséről: egyesek harcolnak, mások olajkutakat védenek. Már 2006-ban közölték egyes médiumok, mint például a Semana vagy a The New Arab, hogy harmincöt veteránt szerződtettek amerikai katonai bázisok védelmére Irakban. 2010-ben pedig többszáz kolumbiai vett részt a harcokban Afganisztánban (5).
„Mint egy kutyát”
Az USA 2001 szeptember 11. utáni közel-keleti katonai műveleteit követően egyre több magánbiztonsági cég alakult. A Pentagonhoz és a Külügyminisztériumhoz kötődnek, feladatuk: zsoldosok toborzása. Ezek a zsoldosok végzik majd a legveszélyesebb feladatokat és a lakosság elleni „piszkos munkát”. Ideális erőforrást jelentenek: haláluk nem politikai teher és nincs hatása a közvéleményre. Amúgy egyértelmű nemzetközi jog hiányában a magáncégek nem tartoznak beszámolni senkinek. Tevékenységüket jóideje a szerteágazó helyszínek (Szíria, Irán, Líbia, Irak stb.), és a konstans megrendelők (szinte mindig az USA) jellemzi.
Majd változtak a dolgok. 2011 májusában a New York Times veteránokról adott hírt, akik Abou Dhabiba érkezve „építőipari munkásoknak” (6) adták ki magukat, ahol aztán a kolumbiai Egyesített Különleges Műveletek egykori ezredesének operatív parancsnoksága alá helyezték őket, növelve ezáltal a Szaúd-Arábia által vezetett országok koalíciójának Jemenben harcoló zsoldosai számát. 2015-ben a New York Times pedig azt tárta fel, hogy 450 volt latin-amerikai katonát – túlnyomó többségben kolumbiait – közvetlenül az Egyesült Arab Emírségek bérelték fel hasonló célból. Több kolumbiai média arról számolt be, hogy december 10-én közülük 15-öt megöltek Taez városában, ahol a leghevesebb harcok folytak, és ahol több mint 10 000 civil halt meg (7).
Dante Hincapié, a fegyveres erők főparancsnokságának nyugalmazott tisztje harcolt Jemenben. 2015-ben egy évre az Egyesült Arab Emírségek alkalmazta, majd 2018 és 2020 között újra visszatért. Elmondása szerint azideig három külföldi zászlóalj alakult. Az elsőben 10%-ban voltak kolumbiaiak, a másodikban 90%-ban. A harmadikban pedig, amelyben ő is részt vett, minden katona kolumbiai volt. Hincapié tehát egyike annak a mintegy tízezer volt kolumbiai katonának, akik az elmúlt évtizedben zsoldosként szolgáltak a Közel-Keleten. Legtöbbjüket az Egyesült Arab Emírségek bérelte fel, és szinte mindegyikük azelőtt hivatásos katona volt (8).
Amikor Kijevnek csapatokra lett szüksége, kolumbiai jelöltek jelentkeztek. Ezek az emberek általában mindenüket eladják, mielőtt nekivágnak a hosszú útnak: Dominikai Köztársaság, Belgium, Lengyelország, majd szárazföldön át Ukrajnába. Mások délről mennek: Spanyolország, Olaszország, majd szintén Lengyelország... A határon fordítóprogramokkal kommunikálnak. Mikor elmagyarázzák, hogy harcolni akarnak, az ország nyugati részére, a Ternopil városában lévő katonai bázisra küldik őket. Ott kihallgatják őket, és következik egy orvosi vizsgálat. A felvetteket aztán a Kárpátokban lévő 49. Szics gyalogos zászlóaljhoz vagy az Ukrajna Védelmét szolgáló Nemzetközi Légióhoz küldik. Mielőtt harcba indulnak, engedélyt kapnak bankszámla nyitásra, hogy pénzt tudjanak hazaküldeni a családjuknak.
Sokan nem bírják sokáig a rossz bánásmódot, az idegengyűlöletet, a megszegett fizetési ígéreteket vagy a háborús bűnök erőszakosságát, amelyeknek szemtanúi. Nem ritka, hogy temetetlenül kell hagyniuk honfitársaikat a csatatéren. Amikor egyikük meghal, az ukrán hatóságok egy kis dobozt küldenek a hozzátartozóknak, amelyben egy kitüntetés van – soha nem a szerződés szerint nekik járó pénz. 2023 júliusának közepén egy videó terjedt a YouTube-on, (9) amelyen a zsoldosok szóvá teszik a rossz bánásmódot... válaszként egy könnygázfelhőt kapnak az arcukba. „Úgy bánnak velem, mint egy kutyával, miközben akkor szereztem ezt a kibaszott repeszsérülést a karomon, amikor a ti kibaszott országotokat védtem” – ordítja az egyik katona. Egy másik videón meg egy másik katona, aki az arcán sérült meg, fekszik a földön, és sírva kiáltja: „Ezek a szemét ukránok rosszabbak, mint az oroszok!” (10)
A zsoldosokat nem védi a nemzetközi humanitárius jog. Nem tekintik őket se harcosoknak, se civileknek, hanem bérgyilkosoknak. Amikor meghalnak, nincs semmi katonai tiszteletadás, ők nem hősök. Az emberi jogok megsértése és háborús bűncselekmények esetén azt egyéni felelősségükre követték el. Ezért akár be is perelhetik őket a felbérlőik, azzal az indokkal, hogy a szervezet „tudta nélkül cselekedtek” vagy hogy „nem tartották be az előírásokat”.
A hatvanéves belháború eredményeként a kolumbiai fegyveres erők, mintegy 450 000 katonával, a legjelentősebbek Latin-Amerikában. A Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) gerilláinak felszámolását követően 2017-től a létszám közel 50 000 fővel csökkent. Évente mintegy 6000 katona vonul húsz év szolgálat után nyugdíjba, további 10 000 katona pedig 40 éves korában távozik előléptetés hiányában vagy azért, mert túl nehéz körülmények között él (11).
Technikai és ideológiai képzés
A kolumbiai hadsereg nyugdíjasai legfeljebb 2 600 000 kolumbiai peso (kb. 600 euró) összegű havi nyugdíjra jogosultak életük végéig. Ez az összeg nem elég a megélhetéshez, még akkor sem, ha valaki egyedülálló. A haiti elnök gyilkosai körülbelül 3000 dollárt reméltek. A Közel-Keleten akár napi 90 dollárt is kereshetnek. Azok, akik Jemenbe mentek harcolni, havi 2000-3000 dollárt kaptak, az országon belülre bevetettek számára pedig heti 1000 dolláros bónusz is járt (12). Sokan azonban soha se kapták meg a beígért összeget. Irakban 2006-ban a kolumbiaiaknak havi 7000 dolláros fizetést ígértek, de csak 1000 dollárt kaptak havonta, a szerződésüket pedig kötelesek voltak végigvinni (13).
Ukrajnában 40 000 dollárt ígérnek nekik minden egyes ellenséges tank elfogásáért és további összeget, ha megölnek vagy elfognak egy orosz katonát. Sokan azonban arra panaszkodnak, hogy semmi fizetést nem kaptak azokért a hónapokért, amelyeken egy olyan ország érdekeit védték, amelynek létezéséről a háború kitöréséig nem is tudtak. Nem vigasz számukra az a tény, hogy az ukrán önkéntesek sem kaptak semmit. Hogy Kolumbia kimeríthetetlen forrása lett a különösen keresett fiatal veteránoknak, az onnan van, hogy 1947 óta (amikor Washington és Bogotá aláírta az első katonai megállapodást Latin-Amerikában) olyan ideológiai és katonai képzésben részesülnek, amely megfelel a Nyugatnak. Így lehetett, hogy Kolumbiáé volt az egyetlen hadsereg a régióban, amely 1951-től közel ötezer fővel részt vett a koreai háborúban.
De a döntő tényező a Kolumbia-terv volt, amelyet 1999-ben Bill Clinton és Andrés Pastrana Arango elnökök indítottak el. A több millió dolláros „kábítószer elleni harc”, amelynek célja valójában a gerillák felszámolása volt, az országot az amerikai katonai segélyek legnagyobb kedvezményezettjévé tette Latin-Amerikában. A tervvel együtt magánbiztonsági cégek jelentek meg, köztük a Blackwater. Ezek felkérték az amerikai hadsereg többszáz veteránját különleges csapatok kiképzésére és gerillák elleni harcra. A Blackwater volt az első, amely 2009-ben kolumbiai zsoldosokat toborzó céget alapított. Sokan ezt tekintik a XXI. századi hadviselés privatizáció szimbólumának.
Az Egyesült Államokhoz hasonlóan Kolumbia sem írta alá a zsoldosok toborzása, alkalmazása, finanszírozása és kiképzése elleni nemzetközi egyezményt. Jogilag a zsoldosnak lenni Kolumbiában nem bűncselekmény, ezért a főügyészségnek nincs hatásköre e tevékenység kivizsgálására.
Fordította: Drechsler Ágnes
