Január 3-án az Iszlám Állam Szervezete (IÁ) – arab rövidítése „Daesh” – vállalta magára a felelősséget a délkelet-iráni Kermanban végrehajtott támadásért (százhárom halott), amelyet egy Ghassem Soleimani emlékére rendezett ünnepségen hajtottak végre. Az iráni tábornokot, a Forradalmi Gárda Al-Quds erőinek parancsnokát 2020 januárjában egy amerikai dróncsapás ölte meg. A tábornok az Iszlám Köztársaság szíriai és iraki külső műveleteinek vezetőjeként Bassár el-Aszad elnök csapatai és az iraki síita milíciák oldalán harcolt fegyveres szunnita csoportok ellen. Telegram-csatornáin az IÁ tudatta, hogy ennek az akciónak – Iránban 2017 óta a negyediknek – „a hitehagyottak – azaz síiták – nagy gyülekezete” volt a célpontja, „és ezáltal is támogatják a muszlimokat, elsősorban Palesztinában".
A szervezet ezzel a nyilatkozatával akcióját a Gázai övezetben a palesztin lakosság elleni mészárlással hozta összefüggésbe, noha annak amúgy egyáltalán nem tulajdonít különleges jelentőséget, az szerintük csak egyike a muzulmán világot érő számos – saját szavai szerint – „vérző sebnek”. A síiták elleni erőszakos kampány szlogenje – „És öljétek meg őket bárhol a világon!” – azonban arra mutat rá, hogy az IÁ kezdettől fogva a „hitehagyottak” elleni harcra koncentrál, nem pedig a „cionista entitás” – általában így nevezik meg Izraelt, mert még kimondani sem akarják a nevét, nemhogy elismerni, mint államot – elleni harcra.
2019-ben, a 2014 nyarán kikiáltott „kalifátus” megbuktatása után a szervezet egy olyan halmazzá alakult át, amelynek felkelőközpontjai nagyfokú autonómiát élveznek. Az öt év háború alatt a Daeshet egy tizennégy országból álló katonai koalíció győzte le, de részt vettek benne a Szíriai Demokratikus Erők (FDS) is – ez egy arabokból, kurdokból és szíriaiakból álló, a dzsihadisták ellen harcoló szíriai védelmi szövetség –, és persze megemlítendő Irán diszkrét, de hatékony beavatkozása is. De ettől a kudarctól nem lettek se gyengébbek, se szelídebbek. A geopolitikai instabilitás, különösen a Közel-Keleten, az éghajlatváltozás, az élelmezési bizonytalanság, a világjárványok és a helyi válságok, valamint egyes államok inkompetenciája és sok esetben a biztonsági erőik túlkapásai mind elősegítik terjedését és erősödését.
Amikor Idlíb térségében 2023. augusztus 3-án Abu Al-Hussein Al-Husseini Al-Quraishi meghalt a Hayat Tahrir Al-Cham szíriai lázadókkal való összecsapásban, a szervezet azonnal Abu Hafs Al-Hashimi Al-Quraishi-t nevezte ki hatodik vezetőjének és ötödik „kalifájának”. Ez a név a mekkai Quraishra utal, arra a törzsre, amelyből Mohamed próféta származik.
Noha ma kevesebbet beszélnek róla, az IÁ által jelentett veszély továbbra is fennáll. Decemberben kilenc városban, köztük Isztambulban és Ankarában a török biztonsági erők és hírszerző szolgálatok harminckét embert tartóztattak le, akiket azzal gyanúsítottak, hogy a szervezethez tartoznak és támadásokat terveztek zsinagógák, templomok és az Iraki Nagykövetség ellen. Dzsihadista csoportok Szíriában az ország közepén fekvő hatalmas sivatagban, Abádiában találtak menedéket. Innen rendszeresen hajtanak végre motorbiciklin vagy nehéz gépfegyverekkel felszerelt kisteherautókon villámhadjáratokat beduin törzsek ellen. 2023 tavaszán több mint százötven homoki szarvasgombagyűjtővel végeztek, hogy megkaparintsák az íze és piaci értéke miatt nagyon keresett termést. A dzsihadisták, akiket az ellenük harcoló muszlimok sokszor „takfiri” („kiátkozók”) néven emlegetnek, ugyanígy jártak el pásztorokkal is, hogy megkaparinthassák nyájaikat.
Az IÁ nem kímélte rendszeres támadásaitól az al-Aszad-rezsim hadseregét sem, és a Szíriai Demokratikus Erők (FDS) ellen is végrehajtott huszonnégy offenzívát Deir Ez-Zor, Haszake, Rakka és Aleppó tartományokban. A dzsihadisták felelősek számos, saját soraikból fogva tartottak szökési kísérletéért is. Ezek közül sokan külföldi állampolgárok, akiket országaik nem hajlandók visszafogadni.
A szervezet visszatért Irakba is. A 2003-as amerikai invázió által tönkretett országot intézményi instabilitás és folyamatos közösségi és vallási feszültségek sújtják. A síita milíciáknak, amelyek közül néhányat az iráni pasdarán támogat és képez ki, saját céljaik vannak (1). Az autonóm Kurdisztáni Regionális Kormány (KRG) két nagy kurd pártja, a Kurdisztáni Demokrata Párt (KDP) és a Kurdisztáni Hazafias Unió (PUK) látens harcban áll egymással, és mindegyiküknek saját pesmerga hadserege van. A megosztottság, valamint az elitek végletes korrupciója miatt a bagdadi kormány képtelen hatékonyan harcolni az iszlamisták ellen, akik alacsony intenzitású gerillaháborút folytatnak, támadva a biztonsági erőket, a civileket és az infrastruktúrát, különösen Kirkuk térségében (2).
Megtelepedés Líbiában
A Daesh olyan helyeken is ki tud bontakozni, ahol korábban konfliktusok törtek ki a központi hatóságok és a nyomorgatott lakosság között. Az egyiptomi Sínai-félsziget északi részén, ahol az elmaradottság miatt nagy a munkanélküliség és a mélyszegénység, bűnözőkké vált beduinok (fegyver- és kábítószer-csempészet, Izraelbe igyekvő eritreai vagy szudáni migránsok elrablása) csatlakoztak a dzsihádistákhoz. Bár a helyzet a félszigeten ma már nem annyira virulens, mint a 2014-2018-as zavargások idején, köszönhetően az egyiptomi hadsereg beavatkozásának, amely elkövetett ugyan stratégiai hibákat, de számíthatott a nagy beduin törzsi klánok támogatására és az Izraellel való katonai együttműködésre, nem is beszélve a Hamász fellépéséről a dzsihadista sejtek ellen. A helyzet azonban korántsem stabilizálódott. Annál is inkább, mivel – amint azt a Human Rights Watch jelentése is feltárja – „ahelyett, hogy a milicistákkal való összecsapásaik során védelmezték volna a Sínai-félsziget lakóit, az egyiptomi biztonsági erők maximálisan semmibe vették az életüket, mindennapjaik rémálommá változtak a folyamatos visszaélések következtében” (3). Ez a magatartás fokozza a kormánnyal szembeni bizalmatlanságot és támogatja a terrorista propagandát.
Az IÁ a belső ellentétekből is profitál. Például Líbiában, ahol kihasználva az ENSZ égisze alatt 2011 márciusában végrehajtott katonai beavatkozás által kiváltott káoszt, a szervezet tagjainak sikerült elfoglalniuk Szirt városát és a Földközi-tenger partján fekvő környező területeket. Onnan kiűzték ugyan őket a lakosságra kényszerített vallási zsarnokságuk miatt, de most a csádi határhoz közeli Cireneikában telepedtek le, ahol a polgárháború egyik vezére, Khalifa Haftar marsall vezette Líbiai Nemzeti Hadsereggel (LNA) csapnak össze. A szervezet Közép- és Kelet-Afrikában is egyre jobban megveti a lábát. Szemmel tartja a Kongói Demokratikus Köztársaságot (KDK), ahol az ország keleti részén harcok dúlnak a kinshasai hadsereg és különböző milíciák között, amelyek egyike a Szövetséges Demokratikus Erők (AFD), az ugandai fegyveres csoportok koalíciója, amely több megfigyelő szerint „dzsihádot folytat a dzsungel mélyéről” (4). Mozambikban, Cabo Delgado tartományban a lázongás amiatt tört ki, hogy a lakosság nem részesült a gázkitermelésből származó pénzügyi bevételből. Így alakult meg az Al-Chebab mozgalom (arabul „az ifjúság”), amely támogatta a népfelkelést. E csoportok egyesítésére az IÁ megalapította az Iszlám Állam Közép-Afrikai Tartományt (ISCAP), ahová Burundiból, Tanzániából és Kenyából is toboroz.
Nigéria északkeleti részén – egy olyan országban, ahol a lakosság fele napi 2 dollárból él, – a szervezet ISWAP (az Iszlám Állam Nyugat-Afrikai Tartományának rövidítése) néven társadalmon kívüli bandákkal erősíti jelenlétét. A Boko Haram dzsihadista szervezetnek két ellentétes ága is létezik, amelyek közül az egyik megerősítette az IÁ-val való kapcsolatát, míg a másik a Csád-tó partjára vonult vissza, ahol megzsarolják a nigériai halászokat, míg Észak-Kamerunban razziákat hajtanak végre, házakat fosztogatnak, elrabolják az állatokat és terror alatt tartják a lakosságot. Válaszképpen az Afrikai Unió 2015-ben létrehozta a Benin, Kamerun, Niger, Nigéria és Csád csapataiból álló többnemzeti erőket (MMF). A Human Rights Watchnak azonban azt is meg kellett állapítania, hogy a Csád-tó medencéjében végrehajtott beavatkozásai során ez a haderő gyorsított kivégzéseket és önkényes letartóztatásokat hajtott végre, és rendszeresen kínozta az embereket (5) .
Terjeszkedés Ázsiában
Afrikában a Száhel-övezet lett az IÁ egyik fontos állomáshelye. Miután fölé kerekedett az Al-Kaidához kötődő fegyveres csoportoknak, a szervezet az „Iszlám Állam a Nagy-Szaharában” (EIGS) néven a Mali, Burkina Faso és Niger határán, az úgynevezett „három határ” térségében is kibontakoztatta gyilkos és fosztogató tevékenységét. A Daesh kihasználja a regionális zavargásokat. Az államcsínnyel hatalomra került új hatóságok – amelyeket a lakosság többsége támogat – elérte a francia csapatok távozását. 2023. június 16-án Bamako kérésére az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) megszüntette a Maliban működő többdimenziós integrált stabilizációs misszió (MINUSMA) jelenlétét. A MINUSMA és a francia különleges erők kivonulása kedvezett a dzsihadistáknak. A mindaddig viszonylag megkímélt szomszédos Niger meg is tapasztalta ennek a hatását: augusztus óta a sorozatos betörések következtében a biztonsági és védelmi erők huszonnyolc katonája vesztette életét.
A Daesh Afganisztánban és az Arab-félszigeten is aktív. Annak ellenére, hogy a tálib kormány az Egyesült Államokkal folytatott dohai tárgyalások során vállalta, hogy felszámolja a Khoraszáni Iszlám Államot (IÁ-K), még nem sikerült megfékeznie a síita hazara kisebbség elleni erőszakot. Az IÁ-K bevált módszerével kihasználja az etnikai megosztottságot, és a kisebbségi tadzsikoknak támogatást és védelmet nyújt a többségi pastukkal szemben. A szervezet Közép-Ázsiából és a Kaukázusból is toboroz harcosokat, valamint a nagyhatalmú Haqqani törzs által ellenőrzött hálózat legradikálisabb tagjait, amelynek vezetője, Sirajuddin Haqqani, az új kormány belügyminisztere, miközben kapcsolatot tart fenn az Afganisztánban még mindig nagyon aktív Al-Kaidával. A hazarákat ugyan nem tudják megvédeni, de a táliboknak sikerült megakadályozni, hogy a dzsihadisták terveik szerint újjáalakítsák a „kalifátust”. Azonban egy olyan országban, amelyet az ENSZ finanszírozása tart egyben, és ahol az egy főre jutó jövedelem az egyik legalacsonyabb a világon, nem zárható ki egy társadalmi és biztonsági összeomlás, amelyből a szervezet megint csak profitálhatna.
Jemenben az IÁ és az Arab-félszigeti Al-Kaida (AQPA) az Arab-tenger partvidékén és az ország északi részén harcol egymással. A nyolc éve tartó konfliktus után az országban „se nem béke, se nem háború” helyzet állt elő, és küzdelmes tárgyalások kezdődtek az államfőt támogató (Szaúd-Arábia által vezetett) koalíció és az Irán által támogatott húti lázadás között. E két, a harcok folytatására elszánt frakció jelenléte megakadályozza, hogy az egykori „Boldog Arábia” visszanyerje a békéjét és biztonságát.
Tovább akarván nyomulni kelet felé, a szervezet gerillaerőket próbált kiépíteni a közép-ázsiai volt szovjet köztársaságokban (Kazahsztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán, Türkmenisztán és Üzbegisztán). De mivel a szervezet kudarcot vallott Kínával és Oroszországgal, valamint a többi keményvonalas rezsimmel szemben, amelyek elszántan védik határaikat minden iszlamista ellen, toborzási kampányba kezdett. Az Üzbegisztáni Iszlám Mozgalom (IMU), miután hűséget fogadott az IÁ-nak, ujgur, csecsen, üzbég, tádzsik, kirgiz, kazah és türkmén önkéntesek toborzóközpontjává vált. Ők alkották 2017-ben a szíriai–iraki „kalifátus” legnagyobb zászlóaljait. Két évvel később, a mozgalom bukását követően néhányan Idlíbben, a szíriai lázadó fészekben kerestek menedéket, míg mások Afganisztánba mentek harcolni.
Az IÁ Délkelet-Ázsiában is megpróbált megtelepedni. A Fülöp-szigeteken, Mindanao szigetén a muszlim kisebbség régóta küzd, hogy megszerezze a hatalmat a keresztény többségtől. A szervezet 2017-ben, miután magába olvasztotta a helyi gerillákat, rövid időre átvette a hatalmat Marawiban, amely a szigetcsoport legnagyobb muszlim városa. A nemzeti fegyveres erők kiszorították onnan a szervezetet, és arra kényszerítették, hogy a várostól délre fekvő tó mellé vonuljon vissza. Európában a Daesh által elkövetett utolsó nagyobb támadás Bécsben történt 2020-ban (négy halott és huszonhárom sebesült). Azóta is előfordulnak olyan „magányos farkasok”, akik Daesh-tagnak vallják magukat, az akciók mögött azonban nem áll ott a szervezet és csak utólag adja ki közleményét, miszerint magára vállalja a felelősséget az egyéni terrorista akcióért.
Fordította: Drechsler Ágnes
