Először is volt a számítógépesítés. Az 1980-as években Franciaországban és máshol is azt eredményezte a közszféra és a magánszektor összehangolása, hogy a köztisztviselőket mikroszámítógépekkel szerelték fel, amelyek segítségével mérni lehetett a termelékenységüket. A 2000-es évek óta pedig digitalizálunk. Elvileg azért, hogy javítsuk a felhasználóknak nyújtott közszolgáltatások minőségét, de valójában azért, hogy csökkentsük a költségeket. A digitalizálás és a „dematerializáció” célja – ellentétben azzal, amit a hívei állítanak – elsősorban az anyagi megtakarítás. Vagy a csalás elleni küzdelem, amelynek következménye, hogy egyre bonyolultabbak az eljárások, főként azok, amelyek a legkiszolgáltatottabbakat érintik.
Aktív szolidaritási jövedelem (RSA), fogyatékkal élő felnőtteknek nyújtott juttatás (AAH), családi juttatások vagy lakhatási támogatás: harminckét millió ember részesül Franciaországban a családi juttatási hivatalok (CAF) támogatásaiban. 2010 óta egy algoritmus a honlaplátogatások, az elektronikus űrlapokra adott válaszok és az e-mailváltások adatai alapján bizalmatlansági pontozással minősíti a háztartásokat. Számos körülmény növeli a pontszámot – munkanélküliség vagy az RSA-ból való részesülés, vagy hátrányos helyzetű területen élés stb. Egy bizonyos pontszám elérése után már vizsgálat indul. (1)
2022-ben, beleértve azokat a jogosulatlanul kifizetett összegeket is, amelyek azokból a hibás kitöltésekből eredtek, amikor a felhasználók összezavarodtak a minimális szociális ellátásokhoz szükséges többféle kritérium és igazoló dokumentumok között, a digitalizáció által megtakarított teljes összeg csupán egy százada volt (2) a kifizetett ellátásoknak. Viszont közvetett megtakarításokat eredményez az algoritmikus felügyeleti politika és az általa keltett félelem: sok felhasználó ugyanis inkább lemond jogosultságáról, minthogy alávesse magát az egyre jobban kiterjedő ellenőrzéseknek és hogy egyre bonyolultabb elszámolásokat állítson ki. 2021-ben ez volt az oka, hogy nem vették igénybe a szociális ellátásokat az esetek 20%-ában, míg 2016-ban ez az arány kevesebb mint 10% volt. (3)
A „dematerializáció” következtében a lakosság egy része csak korlátozottan fér hozzá a közszolgáltatásokhoz. A káderek és a szellemileg magasan képzettek alapképzettségüknek, szakmai tapasztalatuknak és minőségi felszereltségüknek hála nagyon is értékelik, hogy ügyeiket online intézhetik, és nem kell sehova se befáradniuk. Más kategóriák számára azonban a dematerializált állam kettős büntetést jelent. Kevésbé képzettek és kellő felszereltségük sincs, ezért néha nagyon labilis helyzetekbe kerülnek, ahol aztán még több és több igazoló dokumentumot kell összeszedniük, különösen jól kell tudniuk bánni a számítógéppel és otthonosnak kell lenniük az ügyintézés nyelvezetében. Ember általi eligazításra lenne szükségük, de … a digitalizáció következtében… erre egyre kevésbé nyílik lehetőség a fogadóórák csökkentése és számos kirendeltség bezárása miatt.
Egyre több élősködő
Az online közszolgáltatások általános minőségromláshoz vezetnek, és hozzájárulnak a leghátrányosabb helyzetűeknek, különösen annak a nyolc-kilenc millió 15 év feletti franciának az elszigetelődéséhez, akik számítógépes analfabéták. A képzettséggel nem rendelkezőknek csupán 60%-a, a minimális szociális juttatásban részesülőknek pedig 76%-a rendelkezik otthoni internet-hozzáféréssel, szemben a felsőfokú végzettséggel rendelkezők 95%-ával. (4) Ennek következtében a leghátrányosabb helyzetűek számára a digitális technológia miatt akadályozott „a szociális ellátáshoz való joguk”, amint arra az emberi jogok ombudsmanja rámutatott (5) a közszolgáltatások „dematerializációjáról” szóló 2022-es jelentésében.
A képernyője előtt dühtől vagy kétségbeeséstől őrjöngő felhasználóval szemben ott a vállalkozó, aki örömmel fedezi fel az újabb és újabb bevételi források felbukkanását, amit a közszolgáltatásokhoz való hozzáférés akadályoztatásának köszönhet. A digitalizálással ugyanis számos pályáztatás indult, amelyeket olyan cégek nyernek el, amelyek a szolgáltatások széles skáláját kínálják, a projektmenedzsmenttől kezdve a portálok és egyéb platformok fejlesztéséig. E cégek némelyike nemcsak a digitális eszköz kifejlesztéséért, hanem annak több éven át tartó költséges karbantartásáért is díjat számít fel. Például 2016 októberében, amikor a „Digitális Köztársaságért” keretében elfogadott törvényben előírt kötelezettségek egyike a közadatokhoz való hozzáférés volt, az azok forgalmazására kiírt pályázatot az Opendatasoft vállalkozás nyerte meg. A Capgemini 8 millió eurót kapott a panaszok „dematerializálására” szolgáló eszköz kifejlesztésére, amely aztán megbukott, míg a McKinsey megelégedett 3,88 millió euróval a lakhatási támogatásokra szánt szoftverért, amely számos helyen problémásnak bizonyult). (6)
A helyzet iróniája, hogy bár a dematerializáció célja az élősködőknek tekintett közvetítők felszámolása volt, az online állammal ezek éppen hogy egyre többen lettek. Mivel az eljárások egyre vesződségesebbek, a szabályok egyre érthetetlenebbek, a nyitvatartási idő zavaros és a hivatalnokokat nem is látni, ezek a cégek felajánlják az igényjogosultaknak, hogy fizetés ellenében lebonyolítják helyettük az eljárásokat, vagy egyszerűen csak kiderítik, mire is jogosultak.
Miután 2017 őszén megszüntették a gépjármű-nyilvántartási okmányok és vezetői engedélyek intézési lehetőségét a prefektusi hivatalokban, és létrehozták az „Agence nationale des titres sécurisés”-t [Nemzeti ügynökség a biztonságos dokumentumokért] (ANTS), azóta sok felhasználó elveszettnek érzi magát. De lettek hivatalosnak tűnő honlapokkal rendelkező magánszolgáltatók, akik, díj ellenében, átvállalják az eljárások intézését. Népszerűségüket annak köszönhetik, hogy kevésbé korlátozó módon működnek, mint az ANTS (ahol nem nyújtanak technikai támogatást, előírt a bankkártyás fizetés, kötelező egy FranceConnect-fiók megnyitása stb.)
A Parcoursup egyetemi felvételi platform 2018-as létrehozása szintén isteni szerencse volt a számtalan szereplő számára, akik a liberális bürokrácia sűrűjében írtják a bozótot: 300 és 1500 euró közötti díj ellenében szolgáltatásaik köre az adminisztrációs regisztráció nyomonkövetésétől a „motivációs projektek” kidolgozásáig és a választási lista létrehozásáig terjed.
Hasonlóképpen, a számos nyugdíjreformmal, a munkahelyek leépítésével és a kirendeltségek számának csökkentésével együtt megnyílt az út a nyugdíjtanácsadók előtt. Kihasználva, hogy a leendő nyugdíjasok az életük ezen szakaszában szorongóbbak, hogy nehéz időpontot foglalni és hogy nem akarnak hibázni a nyugdíjszámítási eljárásban, a cégek 300 és 6000 euró közötti díjért – amelynek egy része levonható az adóból – elvégzik a nyugdíjszámítást vagy segítséget nyújtanak ügyfeleiknek a nyugdíjak intézésében. Ezek mind olyan szolgáltatások, amelyeket korábban ingyenesen nyújtottak a köztisztviselők.
Számos közvetítő azt a piaci rést célozta meg, amely abból adódik, hogy sokan nem vették igénybe a nekik járó támogatásokat. A Mes-allocs.fr 29,90 eurós regisztrációs díjért, valamint ugyanekkora harmadéves előfizetési díjért kideríti, mely támogatások járnak az előfizetőknek, és segítséget nyújt azok kérelmezésében. Ez a vállalat, amely létrejöttét nagyrészt a francia kormány által kifejlesztett és ingyenesen rendelkezésre bocsátott OpenFisca szoftvermegoldásnak köszönheti, az állami befektetési bank (BPI France) támogatásával működik. A cég online kirakatában szerepel egy "coaching" program is, amely 1300 euróba kerül, de „100%-ban a francia kormány fizeti”, további részleteket azonban nem közölnek arról, hogy mindezt milyen feltételek mellett.
Más ágazatokban a „dematerializáció”, létszámleépítéssel kombinálva a közszolgáltatások olyan feketepiacát hozta létre, amely a fejlődő országokban honos: a tartózkodási engedélyüket megújítani kívánó külföldiek 30 és 500 euró közötti összegért vásárolhatnak, illegálisan, időpontot a prefektúrán. (7) Alig húsz évvel ezelőtt még disztópikusnak tűnt volna egy olyan helyzet, amikor a megszerzett összeg egy százalékáért cserébe felajánlják magánszereplők a minimális szociális juttatásban részesülőknek, hogy felderítik, milyen juttatásokra jogosultak. Ma ezt a modellt alkalmazza a Wizbii, amely 4%-os jutalékot számít fel. (8)
A mozgalom nem csak Franciaországban van jelen. 1999-ben a brit posta úgy döntött, hogy digitalizálja könyvelését. A „Horizon” pénztárgépszoftver – amelyet egy japán cég tervezett – hibái miatt 3500 alkalmazottat vádoltak meg sikkasztással, 800-at el is ítéltek és 200-at be is börtönöztek. Négyen közülük öngyilkosok lettek. Nemrégiben Ausztráliában 2015 és 2019 között egy robot több mint 440 000 visszatérítési kérelmet küldött olyan háztartásoknak, amelyeket a gép – téves számítások alapján – azzal gyanúsított, hogy túl sok szociális szolgáltatást kaptak. Miután több felhasználó öngyilkosságot követett el, egy hivatalos bizottság illegálisnak nyilvánította a rendszert. (9) Hollandiában több mint 26 000 családot, köztük sok szegényt, igazságtalanul csalással vádolt meg egy algoritmus, amely a bevándorló családoknak magasabb kockázati pontszámot adott. (10)
Düh a zárt kapuk előtt
Az ausztrál és a holland kormány bukásához vezető botrányokon túlmenően a digitális szociális állam megvalósításának kockázatai olyan magasak, hogy az ENSZ korábbi, az emberi jogokkal és a mélyszegénységgel foglalkozó különmegbízottja Philip Alston azt javasolta, hogy „át kell helyezni a hangsúlyt a csalásról, a költségmegtakarításról, a szankciókról és a piac által meghatározott hatékonyságról a lényegre, nevezetesen arra, hogy hogyan lehet a technológiát úgy hasznosítani, hogy a szociális támogatás költségvetése lehetővé tegye a kiszolgáltatott és hátrányos helyzetű emberek életszínvonalának javítását”. (11)
A digitalizálás csak egy eszköz. Az állami szervek által kifejlesztve, emberi erőforrásokkal ellátva, a felhasználók ellenőrzése alatt, a közjó szolgálatában alkalmazva ez egy olyan eszköz lehet, amely megkönnyíti az emberek életét és a köztisztviselők munkáját. De ha ez csak „a neoliberális offenzíva trójai falova”, Alston szavaival élve, és ki van szolgáltatva a magánszolgáltatók kapzsiságának, akkor az eszköz csak növeli a társadalom szétrepedezettségét.
Jelenlegi formájában ugyanis a „dematerializáció” csupán a dehumanizáció szalonképes elnevezése. Nemcsak degradálta a közszolgáltatásokat, meggazdagította a start-up cégeket és elszegényítette a közösséget, hanem meg is alázta és frusztrálta a társadalom legkiszolgáltatottabb tagjait, akiket az államnak pedig segítenie kellett volna. Tovább fokozta a lakosság egyre nagyobb körében azt az érzést, hogy már semmi ráhatásuk nincs „azokra, akik ezt így eldöntötték”. Hagyjuk figyelmen kívül a zárt kapuk és hibás alkalmazások által kiváltott bosszúságot és elveszettséget? És azt az olykor feltörő dühös vágyat, hogy a „demateralizációval” és annak anyagi hatásaival ne a szép irodáikban kísérletezzenek a fejlesztők, hanem a számítógépes analfabétákat kisegítő pultoknál, amelyeket éppen hogy nekik kellett volna létrehozniuk?
Fordította: Drechsler Ágnes
