Az amerikai és a NATO- (Észak-atlanti Szerződés Szervezete) csapatok legnagyobb része 2014. december 31-ig elhagyja Afganisztánt. Ezzel lezárul a beavatkozás egy fejezete, amely tizenhárom éve, a 2001. szeptember 11-diki támadás után vette kezdetét. Egyik, Washington meghirdette célt sem érték el: sem a demokráciát, sem az ország helyzetének megszilárdítását. A tálibok veszélyeztetik a Kabulban kiépített törékeny hatalmat.
„A nemzet célja a béke. Ha könnyű lenne békét teremteni Afganisztánban, már évek óta békében élnénk” – jelentette ki a BBC perzsa adásában közölt riportjában az újonnan megválasztott afgán elnök, Mohammed Ashraf Ghani, amikor Kínából hazaérkezése után november 1-jén sajtótájékoztatót tartott Kabulban. (1) Ez a cél minden jel szerint messzebbre került, mint valaha.
A korábbi elnök, Hamid Karzai hátat fordított legfőbb támogatóinak és nyugati szövetségeseinek, amikor csak meglehetősen lagymatagon reagáltak – különösen Washington – azokra a vádakra, amelyek szerint a 2009-es elnökválasztáson nagyszabású csalással jutott hatalomra. Nem békült ki Barack Obama elnökkel, és nem bízott már meg Washingtonban: nem hitte, hogy képesek eredményesen lezárni a béketárgyalásokat a tálibokkal. Úgy döntött tehát, nem köti össze magát az USA-val és Washington közvetítése nélkül tárgyalt a tálibokkal, akiket „kedves testvéreimnek” nevezett. Meggyőződése volt, hogy csak akkor lehet megoldani a terrorizmus és a lázadás problémáját, ha a külföldi megszálló csapatok elhagyják az országot és közvetlenül állapodhat meg a tálibokkal. Megbízatásának utolsó napjáig, 2014. szeptember 29-éig tárgyalt velük, de kézzelfogható eredményeket nem ért el.
Bár Karzai és Amerika között megfeneklett a viszony, az új elnök sem látszik bevonni stratégiai szövetségesként az USA-t a tálibokkal újra megkísérelt béketárgyalásokba. Míg Hamid Karzai közvetítőként Katarban bízott, az új elnök, Mohammed Ashraf Ghani a tálibokkal való tárgyalásokon inkább Szaúd-Arábiára és Kínára fog támaszkodni. Ghani megválasztása utáni első külföldi útja Kínába vezetett. November 1-jei kabuli sajtókonferenciáján kijelentette, hogy Kínának jók a kapcsolatai Pakisztánnal, ami köztudottan a tálibok hátországa. Ghani e jó kapcsolatok alapján gondolja, hogy lényegében lecserélheti az USA-t Kínára és az Omar mollával folytatandó tárgyalásokon számít a kínai segítségre.
Az idők jele: a gazdagok már menekülnek
Az október 26-án Helmand tartományban felhangzó brit himnusz kíséretében adták át a Bastion tábort Afganisztánnak. A brit zászlót leeresztették, gondosan összehajtogatták mintegy az afganisztáni jelenlét befejezésének jelképeként. De nem csak az Egyesült Királyság, hanem minden külföldi csapat elhagyja ez év végéig Afganisztánt. Csak egy kis amerikai tanácsadó csoport és kiképzőosztag marad a kabuli katonai akadémián.
Erre a hatalmi vákuumra már vártak a tálibok. Kihasználva a külföldi csapatok távozását és a helyi erők harci tapasztalatlanságát, új és jelentős offenzívát akarnak indítani a központi hatalom ellen. Az afgán erők képessége és kapacitása is megkérdőjelezhető, mivel sok tapasztalt és befolyásos korábbi parancsnokot – akik képesek voltak szembeszállni a tálibokkal – az elmúlt 13 év során kivégeztek. Azokat az kiváló mudzsahedin parancsnokokat, akik az évek során az Északi Szövetségben a tálibokkal folytatott harcokban tűntek ki, a tálibok gondosan megsemmisítették. Az Északi Szövetség (2) , Kabul 1996-os bevételétől kezdődően a 2001 őszi elestéig, végig harcolt a tálibok ellen. Több kisebbségi, így például a tadzsik nemzetiség körében is népszerűek és befolyásosak voltak, Karzai elnök azonban visszaszorította őket és a pastukat helyezte előnybe. Ma nincs elég katonai vezetőjük, hogy a csapatokat összefogják és sok még életben lévő parancsnok vagy a saját más irányú törekvéseikkel vannak elfoglalva, vagy nyugdíjba vonult.
Amikor Kabulban hétköznapi emberekkel beszélgettem a külföldi csapatok kivonulásáról és a tálibokkal köthető békével kapcsolatos reményeikről, azt mondták, nem bíznak az afgán katonaságban, szerintük nem tudja egyedül megvédeni őket a táliboktól. „A gazdagoknak van hova menniük. De nekünk nincs, és fegyvertelenül nem tudunk szembeszállni a tálibokkal” – mondja Heydar, egy 37 éves, háromgyerekes kabuli lakos. Heydar irodai alkalmazott, havonta kb. 160 dollárt keres, s korábban az északi fronton harcolt a tálibok ellen dr. Abdullah Abdullahhal, aki most a koalíciós kormány miniszterelnöke. (3)
„Az elmúlt 13 évben megváltozott a helyzet, és nem szeretnék azokhoz a harcos napokhoz visszatérni. Megházasodtam, családom van, most békét akarunk. De ezzel a megbundázott választással és a külföldi csapatok távozásával nincs kilátás a békére” – teszi hozzá Heydar.
A külföld számára 13 év után befejeződhet a háború, de nem Afganisztán számára. Az afgánoknak a szeptember és október nagyon véres volt, és várható, hogy az áldozatok száma tovább növekszik. Decemberben a NATO-csapatok többé már nem nyújtanak szárazföldi vagy légi támogatást az afgán hadseregnek. Az afgánoknak maguknak kell megvédeni az országukat. Légvédelem és nehézfegyverzet nélkül kétséges, hogy az afgán erők felkészültek lennének az ország biztonságának védelmére és a terrorizmus elleni harcra.
Az USA szerepe a 2001-es terrorizmus elleni háború kezdete óta Afganisztánban kettős volt. Először is harcoltak az al-Kaida, a tálibok és más felkelők ellen, miközben segítették az ország újjáépítését. Másrészt a politikai színteret ellenőrizték, fegyelmezték a felkelő hadurakat és más befolyásos vezetőket, hogy az országban stabilizálódjon a demokrácia. A 13 éves, terrorellenes háború több milliárd dollárt emésztett fel, 2349 amerikai katona halálát okozta, és csődöt mondott az amerikai cél: megteremteni a békét és a demokráciát. Nehéz megbecsülni, hány afgán áldozata volt ennek a 13 évnek, valószínűleg több tízezer a halott és több százezer a menekült. Az amerikai haderő becslései szerint ez évben már hét-kilenc ezer afgán rendőrt és katonát gyilkoltak vagy sebesítettek meg. Az ENSZ afganisztáni segélyszervezete szerint 2014 első felében 1564 polgári személyt öltek meg.
Az április 5-én és június 14-én megtartott, kétfordulós elnökválasztást, az ENSZ és más nemzetközi megfigyelők szerint, megint általánosnak nevezhető csalások kísérték. Ez csaknem három hónapos politikai bénultságot hozott magával, és Afganisztánt a polgárháború szélére sodorta. Minden várakozás ellenére ugyanis a választásokat Ghani nyerte meg, ellenfele, Abdullah Abdullah azonban megkérdőjelezte az eredményt. Obama elnöknek nem maradt más választása – ha tartani akarta az év végére tervezett csapatkivonásokat –, mint megtámogatni a törékeny demokratikus folyamatot és elkendőzni a problémákat. A választásokon kialakult politikai bénultság feloldását egy „hatalommegosztási” forma bevezetésével kísérelték meg. John Kerry külügyminiszter két látogatása, Obama elnök telefonhívásai és tanácsadóik, valamint az USA kabuli követének erőfeszítései érték el, hogy a két rivális jelölt, dr. Abdullah és dr. Ghani megállapodott. Ghani elnök, Abdullah pedig az újonnan alakult kormány vezetője lesz. Ez a megállapodás igencsak törékeny, s már a beiktatás előtti napon kezdődött vitájuk miatt dr. Abdullah azzal fenyegetőzött, hogy nem teszi le az esküt. Alapvetően mindketten méltósággal és kölcsönös tisztelettel viseltetnek egymás iránt, de nem lesz könnyű öt hosszú évig fenntartani az együttműködést.
Az országban közismert dr. Abdullah Ahmad Shah Massouddal – akit 2001. szeptember 9-én az Al-Kaida végzett ki – az Északi Szövetség parancsnokával együttharcolt a tálibok ellen. Dr. Abdullah jól ismert politikus, Karzai kormányában külügyminiszterként szolgált. Háttere és tekintélye miatt közel áll az afgán törzsek és etnikai csoportok nagy többségéhez, akik támogatják és bíznak benne. Apja Kandaharba való pastu, anyja tádzsik, s egész életében Afganisztánban élt.
Dr. Ashraf Ghani a legnagyobb nemzetiséghez, a pastukhoz tartozik, Logarból származik, s élete nagyobbik részét Nyugaton töltötte. Annak ellenére, hogy a Karzai-kormány pénzügyminisztere volt, a legtöbb afgán a választások második fordulójáig nem is ismerte. De mint a Világbank korábbi alkalmazottja és Kofi Annan hivatali ideje után az ENSZ-főtitkári poszt egyik jelöltje jól ismert a nemzetközi életben.
A korábbi két riválisnak együtt kell működni a jelenlegi – a tálibok 2001-es megdöntése óta – a legérzékenyebb időszakban. Az ország szembenéz egy sor biztonsági fenyegetéssel, és nem biztos, hogy a 352 ezres afgán biztonsági erők meg tudnak felelni a kihívásokra.
Tanultak az iraki leckéből
A NATO júliusban, váratlanul – egy hónappal azelőtt, hogy a 35 ezer fős amerikai csapatok kivonása megtörtént volna –, titkosította az afgán katonai és rendőri erők minősítéséről szóló jelentését. Az USA-nak és a NATO-nak az Afgán Nemzetbiztonsági Erőket (ANSF) értékelő jelentését pedig mostanában titkosították (4) , de kevesen táplálnak illúziókat a felmérések eredményéről. Az amerikai adófizetők 2001 óta több mint 50 milliárd dollárt költöttek az afgán biztonsági erők kiképzésére és felszerelésére, és nagyon is kérdéses – ezért kellett eltitkolni a közvélemény elől –, hogy készek-e és képesek-e fenntartani az egész ország biztonsági ellenőrzését. Már most hallani, hogy a tálib erők megvetették lábukat a dél-afganisztáni Helmlandban, amelyet az USA tengerészgyalogosai és a brit csapatok csak októberben hagytak el.
Az USA mindenképpen ki akar vonulni Afganisztánból tekintet nélkül arra, mi történik ott a jövőben. 2014 májusában Barack Obama elnök kijelentette: „Amerika harci feladatai ez év vége előtt befejeződnek – és 2015. január 1-jétől – csak az afgán erők képzésében és a megmaradt Al-Kaida-erőkkel szembeni terroristaellenes műveletekben veszünk részt.” Obama elnök szerint a még ott maradt 9800 fős sereg is teljesen kivonul majd 2016 végéig. A NATO szerint a maradó erők „nem látnak el harci feladatokat Afganisztánban” és csak „az afgán biztonsági erők segítése és tanácsadás lesz a feladatuk”. (5)
Ilyen körülmények között Afganisztán nem számíthat a nyugati hatalmak segítségére, amelyek most az Iszlám Állam ellen lépnek fel. Nem csoda hát, ha Afganisztán magára hagyatva érzi magát, és hogy elkerülje Irak sorsát, az ázsiai hatalmak, elsősorban Kína felé fordul támogatásért.
A többség félelemmel néz Afganisztán jövője elé, különösen ebben a homályos átmeneti időszakban: az afgánok nem bíznak a Ghani és Abdullah vezette koalíciós kormány sikerében.
Azok az afgánok, akik az elmúlt 13 éves nemzetközi katonai jelenlétből gazdagodtak meg, most arra törekszenek, hogy gyorsan kimenekítsék üzletüket és pénzüket Afganisztánból. Egyik ismerősöm, akinek biztonsági cége volt Afganisztánban, most áttette üzletét Dubaiba, hogy külföldi partnereivel iraki és perzsa-öbölbeli országok projektjein dolgozzon. Ezek a tehetős vállalkozók tanultak az iraki leckéből, és pénzüket, vagyonukat az Egyesült Arab Emírségekbe viszik. A könnyen megkeresett pénz biztonságos menedékeként az Egyesült Arab Emírségek adómentességet és a család számára pedig biztonságot ígérinek, így rendkívül népszerű célország lett az afgán újgazdagok körében. Több, dubai ingatlanvállalkozásnál dolgozó alkalmazott mondta el, hogy az afganisztáni választások óta megnövekedett az afgán ügyfelek száma.
Kabult és más afgán nagyvárosokat a félelem légköre lengi be. Félnek a felejtéstől, az amerikai csapatok távozását követő időszaktól, ameddig az új kormány meg tudja vetni lábát és a hatalmat megszilárdítva biztonságot teremt.