A szeptemberi számban négy cikkel jártuk körül az iparosítás vagy újraiparosítás problémáját. Minisorozatunk zárócikke idézetekkel járul hozzá a téma megvilágításához.
„Ami minket illet, örüljünk saját félénk és virágzó gazdaságunknak, szemben az angolszász fajok elbizakodott és dekadens gazdaságával… Fel kell szólalnunk ez ellen az elképesztő ipari koncentrálódás, a túlzó gépesítés, a termelés szélsőséges racionalizálása ellen, az elmeháborodott kapitalista civilizáció ellen, amely cimboraságban áll a marxista kommunizmussal és a civilizációellenességgel.”
Le Figaro, vezércikk, 1931. október 7.
Kuba iparosítása, amely közvetlen következménye az agrárreformnak, a forradalmi kormány irányítása alatt fog megtörténni. A magánvállalat természetesen fontos szerepet fog játszani az ország fejlődésének ebben a fázisában, de a célokat a kormány fogja meghatározni. […] És mivel a tervezés göcsörtös területére léptünk, ki kell mondanunk, hogy senki más, mint a forradalmi kormány, lesz az, amely megtervezi az ipari fejlődést, és amely jogosult meghatározni, hogy milyen és mennyi technikusra lesz szükség a jövőben nemzetünk szükségleteire válaszul.
Ernesto „Che” Guevara, 1959. december 28.
Nem a gazdagság hulláma készül eltaposni minket, hanem a szaktudás alkalmazásának egy felsőbbrendű értelme. […] Az amerikai ipar súlyos egységei, miután felmérték az adott helyzet sajátosságait, most Nápolyból Amsterdam felé navigálnak, az izraeli páncélosok könnyedségével és gyorsaságával a Sínai-félszigeten.
Jean-Jacques Servan-Schreiber: Az amerikai kihívás, 1967.
Soha nem fogom megengedni, hogy csökkentsük a nemzetközi konkurencia nyomását, mert ez teszi lehetővé, hogy a francia ipar megerősödjön.
Raymond Barre miniszterelnök, 1980. október 16.
Gyors növekedést nem lehet elérni se a külső egyensúlytalanság, se a gazdasági függés növekedése nélkül, csak akkor, ha a francia ipar képes lesz saját maga kielégíteni azt a növekvő, új keresletet, amely az életszínvonal emelkedésének a következménye, és csak akkor, ha elkezdi a belső piac visszaszerzésének elengedhetetlen folyamatát. […] Egy országnak, amely belevág gazdasága fellendítésébe, lehetősége kell legyen arra hivatkozni, hogy szüksége van az import végtelen növekedésének korlátozására, hiszen az import növekedése megtörné a kezdődő fellendülést. Ebben az esetben az a felelőssége, hogy meghozza mindazokat a szükséges intézkedéseket, amelyek a kereslet élénkülését a belső hazai termeléssel elégítik ki, miközben kordában kell tartania az infláció kockázatát is.
Szocialista projekt Franciaország számára, 1980.
Egy reklámkampányt Nagy Britanniában találnak ki, Kanadában veszik filmre és New Yorkban vetítik. Egy sportautót Japán finanszíroz, Olaszországban formatervezik, Indianában rakják össze azoknak a New Jerseyben feltalált elektronikus összetevőknek a felhasználásával, amelyeket Japánban gyártanak. A General Motors Pontiacja kilenc külföldi országból származó alkatrészt épít be, és ez az autó árának 60%-át teszi ki.
Robert Reich, The Wall Street Journal, 1991. július 5.
Ma, figyelembe véve Bolívia jó gazdasági helyzetét, amely megoldotta a költségvetési hiány problémáját, és történelmileg magas szintű nemzetközi tartalékokkal rendelkezik, illetve a technológiai diverzifikáció következményeként, amely gazdag technológiai választékot nyújt, országunknak lehetősége van egy jelentős és széles körű iparosítási folyamat megindítására. Ehhez lehet, hogy szükségünk lesz új tőkék bevonására, és, még fontosabb, az állam ellenőrzése alá vont stratégiai partnerek segítségére, mint ahogy már három éve és a változási folyamatok kezdetén is történt.
Álvaro Garcia Linera, Bolívia elnökhelyettese, 2009.
Gazdagságot csak egyféle módon lehet létrehozni, az iparral; a szolgáltatások nem hoznak létre olyan gazdagságot, mint az ipar.
Philippe Martinez, a CGT szakszervezet főtitkára, 2017. február 22.
Volt egyszer egy vén ország tele hagyományokkal és óvatossággal. Hajdanán a legnépesebb, a leggazdagabb, a leghatalmasabb volt azok között, amelyek színre léptek, majd sok súlyos csapás után mintha befelé fordult volna saját magába. Miközben más népek körülötte egyre csak növekedtek, ez az ország stagnált. Abban a korszakban, amikor az államok hatalma közvetlenül ipari értékeiken múlott, energiaforrásaik szűkösek voltak: kevés szenük volt, nem volt olajuk, iparukban a megszokás uralkodott, a mezőgazdaságuk mintha ledermedt volna. […] De ez a nép, Franciaország, magára talált. Már abban a mozgalomban, amit az Ellenállás jelentett, benne volt az újjászületés erős akarata. A Felszabadulás után erős lendületet vett, majd sok kisiklás ellenére ez a tendencia folyamatosan a fellendülés felé vitte. […] Az egész világ elismeri, hogy a rend és a fejlődés nálunk újra esélyt kapott! De mihez kezdjünk most? Sokat kell tennünk, mert vén Franciaországunkat át kell alakítanunk egy új országgá, egy olyan országgá, amely halad a korral: ebből kell jólétet, hatalmat és kisugárzást kovácsolnia. Ennek a változásnak kell nagy nemzeti célunkká válnia. Mi vagyunk a francia nép, és vagy egy nagy ipari állammá kell válunk, vagy bele kell törődnünk a hanyatlásba.
Charles de Gaulle, 1960. június 14.
Egyes elvtársak azt gondolják, hogy az iparosítás abból áll, hogy fejlesztünk minden iparágat, bármi legyen is az. Vannak olyan fura figurák is, akik már Rettegett Ivánban is egy iparosítót látnak, csak azért mert valaha megteremtette az ipar kezdeteit. Ezzel az erővel Nagy Péter is lehetne az első iparosító. De szó sincs erről. Az ipar bármilyen fejlesztése nem jelent szükségszerűen iparosítást. Az iparosítás lényege, alapja a nehézipar (üzemanyagok, fémek stb.) fejlesztése, végső soron a termelőeszközök gyártása, saját gépipar kifejlesztése. Az iparosítás célja nemcsak az ipar részesedésének növelése a nemzetgazdaságon belül, de kapitalista államokkal körülvett országunk gazdasági függetlenségének a biztosítása is ennek a fejlesztésnek köszönhetően; annak a megakadályozása, hogy a kapitalista világ függelékévé váljunk.
Joszif Sztálin: A Szovjetunió gazdasági helyzete és a párt politikája, 1926. április 13-i jelentés.
Chick befordult a kis gyárkapun, és blokkolásra nyújtotta igazolványát. Mint mindig, most is megbotlott a műhelyekbe vezető átjáró fémkapujának a küszöbén, és valósággal arcul ütötte a gőz– és füstfuvallat. Már hallotta a zajokat: az általános turbógenerátorok tompa berregését, a futódaruk súrlódását az egymást keresztező gerendákon, a légkör heves szélrohamait a tetőlemezeken. Az átjáró nagyon sötét volt, vöröslő villanykörték világították meg hatméterenként, fényük lustán simogatta a tárgyakat, s megakadt a falak és a talaj kiszögelléseinél, és megkerülte őket. A lába alatt a sajtolt bádoglemez meleg volt, s imitt-amott lyukas, ezeken keresztül látni lehetett az egészen lent levő kőkemencék vörös és sötét torkát. A feje felett fújtatva áradtak a gőzök a szürkére és pirosra festett vastag csöveken át, és valahányszor a fűtők gőzt eresztettek a gépszívbe, s az dobogni kezdett, némi késéssel és mélységes remegéssel kissé előredőlt az egész vasszerkezet. Cseppek gyöngyöztek a falon, s olykor egy erősebb dobbanásra leváltak. Amikor e cseppek egyike a nyakába esett, Chick megborzongott. Színtelen, ózonszagú víz volt. Az átjáró a legvégén elkanyarodott, és itt, a rácsos padló alatt, már feltűntek a műhelyek.
Lent minden zömök gép előtt egy ember kapálózott, azért küzdött, nehogy a mohó fogaskerekes hajtómű széttépje. Mindannyiuk jobb lábához súlyos vasgyűrű volt erősítve. Csak naponta kétszer nyitották ki: délben és este. Elkapkodták a gépek elől a fémdarabokat, amelyek csörömpölve jöttek ki a felül fúrt szűk lyukakon. Ha nem kapták el őket idejében, a munkadarabok majdnem azonnal visszahullottak a kerekes szerkezet nyüzsgő torkába, ahol a szintézis végbement.
Különféle nagyságú készülékek voltak. Chick nagyon jól ismerte ezt a látványt. Az egyik műhely végében dolgozott, és az volt a feladata, hogy ellenőrizze a gépek működését, s útmutatással lássa el az embereket: hogyan javítsák ki a gépeket, ha megálltak, miután letéptek róluk egy darab húst.
A légkör megtisztítására hosszú illóolaj sugarak lövelltek rézsűt a teremben, helyenként visszaverték a fényt, és körülöttük összesűrűsödött a füst meg a gépek felett keskeny és egyenes oszlopban felszálló fém– és meleg olaj por. Chick felszegte fejét. A csövek még mindig követték. Megérkezett a lefelé vezető, lebegő lift aknájához, rálépett, és becsukta maga mögött az ajtót. Kihúzott a zsebéből egy Partre-könyvet, megnyomta a kapcsológombot, és olvasott, amíg leért.
A felvonó tompa zökkenéssel ráereszkedett a fémütközőre, ami véget vetett bódulatának. Kiment, belépett az irodájába, egy gyengén megvilágított üvegkalitkába, ahonnan felügyelhetett a műhelyekre. Leült, ismét kinyitotta a könyvét, és újra olvasni kezdett, a lüktető gőz és a gépzúgás elbágyasztotta.
Hirtelen felborult a csattogás egyensúlya, és ő felnézett. Azt figyelte, honnan jön a gyanús zaj. Az egyik tisztítósugár megállt a terem kellős közepén, és úgy maradt a levegőben, mintha kettévágták volna. A négy gép, amelyet eddig ellátott, toporzékolni kezdett. Messziről látszott, hogyan hadonásznak, s mindegyik előtt összerogyott egy alak. Chick letette a könyvét, és kirohant. A tisztító sugarak kapcsolótáblájához szaladt, és gyorsan megnyomott egy fogantyút. De a kettétört sugár továbbra is mozdulatlan maradt. Olyannak látszott, mint egy kaszapenge, és négy gép füstje forgatagszerűen szállt felfele. Otthagyta a kapcsolótáblát, és a gépekhez rohant. Lassan megálltak. A gépekhez beosztott emberek a földön hevertek. Visszahajlott jobb lábuk a vasgyűrű miatt furcsa szöget alkotott, és négy jobb kezük le volt vágva csuklónál. A fémláncolaton sistergett a vérük, és az elevenen szénné égett állat szörnyű szagát árasztotta a levegőben.
Boris Vian: Tajtékos napok