hu | fr | en | +
Accéder au menu

Birodalmak

A mai politikai közbeszédben gyakran használunk két – birodalom és gyarmatosítás – olyan kifejezést, melyek módszeres kifejtése hasznos lehet olvasóink számára. Magyarország történelme folyamán három kontinentális birodalomnak is része volt és kérdés, hogy birodalmi perifériaként határozhatjuk-e meg mai Európai Uniós tagállami létünket.

JPEG - 52 kio

A szociológus-egyetemi oktató szerzőpáros első cikke eredetiben elérhető az alábbi linken: https://www.academia.edu/1485354/Empires

A birodalmak olyan társadalmak felett álló szervezetek, amelyek kisebb, korábban széttagolt politikai egységeket egyetlen politikai rendszerbe kötnek össze. A birodalmat alkotó egységeket rangsorolják, mindegyik egység a birodalmi hierarchia meghatározott helyét foglalja el, a ranglétra magasabb fokára jutásának lehetősége nélkül. Nagy távolságra kiterjedő kereskedelmük révén a birodalmak kulcsszerepet játszottak azoknak a hatalmas egységeknek a kialakításában, amelyek egész mai világunk átfogó kapcsolatrendszerét jelentik. A világ legtöbb mai állama birodalmak utódaiként vagy azok átalakulása, feloszlása vagy megszűnése eredményeként jött létre.

A birodalmak történelmileg elsősorban a katonai invázió, hódítás, valamint a lakosság erőszakos leigázása, rabszolgává tétele vagy kiirtása módszerével jöttek létre. További módszerek közé sorolhatók az uralkodók közötti tervszerű házasodás révén létesült szövetségek, harmadik fél ellen kötött katonai szövetségek, földszerzések (és ennek kiterjesztéseként a területen élő társadalmak gazdasági, társadalmi és geo-stratégiai erőforrásainak kiaknázása), vagy diplomáciai alkuk. Néhány esetben, mint az európaiaknak Amerikába való 15. század végi betolakodásakor még az egészségügyi tényezők is szerepet játszottak a betolakodók által bevitt fertőző betegségek révén, mint a himlő, kanyaró, bárányhimlő vagy a spanyolnátha, amelyek szabályosan megtizedelték a bennszülött lakosságot.

Birodalmi hierarchiák

Főleg a nagy területi kiterjedésű birodalmakban fokozatosan kialakulnak bizonyos belső politikai sajátosságok: minél magasabban áll egy-egy részegység a birodalmi hierarchiában, annál nagyobb és egyértelműen körülírt politikai és közigazgatási hatalommal rendelkezik. Ugyanakkor minél alacsonyabban áll a hierarchiában, annál kevésbé meghatározottak a közigazgatási vagy politikai jogai. A hatalom központosítására való törekvés természetes következménye az, hogy a birodalmak határai viszonylag kevésbé rögzítettek és változékonyak. Példaként lehet említeni olyan hatalmas birodalmakat, mint a kínai vagy a Mongol Birodalom, amelyek külső határai, történelmük bizonyos időszakaiban vagy egyáltalán nem, vagy nehezen voltak meghatározhatóak.

E sajátosságuk alapján a birodalmak, legalábbis elméletileg, jól elkülöníthetőek a mai államoktól. Létrejöttük után törvénybe foglalnak egy, az alárendelt egységek képviselői által emelkedett stílusban megfogalmazott hivatalos behódolási nyilatkozatot és egy másik, szintén hivatalos nyilatkozatot, amelyben a birodalom vezetői elfogadják ezt a nyilatkozatot. A birodalmak igyekeznek örökérvényűvé tenni azt a politikai ideológiát, amely a birodalmi hierarchiát természetesnek és megváltoztathatatlannak állítja be. Ezek az ideológiák jócskán túlélhetik az azokat létrehozó birodalmakat is.

A birodalmak kormányzási hierarchiájában kétirányú hatásrendszer működik. Fentről lefelé irányulnak a parancsok, dekrétumok, ítéletek és a birodalmi vezető intézkedései, a közvetlen kényszerítés katonai és más formái, valamint nagyon kis mennyiségben bizonyos újra elosztott birodalmi javak, pénzügyi és katonai műveletek, kincstári intézkedések. Alulról felfelé áramolnak a gazdasági értékek, mint az adók, sarcok, az uralkodónak címzett ajándékok, a hivatalok által begyűjtött információk, és a belső hírszerzési adatok. Bár ezeknek a kétirányú áramlásoknak az intenzitása rendkívül változó és más-más politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális eredményekre vezetett, legalább egy részüknek a megtartására szükség volt a birodalom fennmaradásához.

A birodalmak 4 alapvető ellenőrzési mechanizmust tartanak fenn: 1. az értékek a központ felé áramoltatását 2. a birodalom népességének és ásványkincseinek központi felmérését 3. a kormányzati eszközöknek és eljárásoknak, valamint 4. az egész birodalomra meghatározott geopolitikai érdekeknek a felmérését. A birodalmak sokrétegű rendszerek, melyek normalizálják és állandósítják a népek között állítólag meglévő kulturális, nyelvi és bio-politikai különbségeket és úgy rendezik azokat, hogy megfeleljenek a birodalom hierarchikus logikájának. A területi egységek közötti hierarchia és a népek között meglévő rangsorolás miatt kialakult vetélkedés következtében a birodalmak történelmileg mereven ellenálltak minden olyan gondolatnak, amely kiterjesztette volna az alapvető civil, politikai, gazdasági és kulturális jogokat az összes alárendelt népre. Ez így történt még akkor is, ha egyéb geopolitikai, gazdasági, társadalmi vagy kulturális feltételek megengednék, sőt szükségessé tennének ilyen átalakulásokat (például a 20. század eleji meghiúsult javaslatok a Habsburg-birodalom modern állammá alakulására).

A befogadás és kirekesztés gyakorlata, a népcsoportok közötti állítólagos és viszonylagos „értékkülönbségekre” épülő (gyakran rafinált) hierarchia, sokszor maradandó öröksége a birodalmi rendszereknek.

A birodalmak, geopolitikai szempontból nézve, két egymástól világosan elkülöníthető kategóriába sorolhatók, melyek megkülönböztetése messze vezető történelmi és egyéb következményekkel járnak. Valamennyi, 16. század előtt létrejött birodalom kontinentális birodalom volt; a tengereken átívelő birodalmak a kapitalizmus világrendszerének idején jöttek létre.

Kontinentális birodalmak

Az összefüggő birodalmakban a politikai hatalom hierarchikus hálózatainak térbeli struktúrája egy, a papíron szétfutó tintapacnira emlékeztet: a különböző alkotórészek között hosszú, közös határok vannak – vagy, mint a szigetvilágot vagy földszorost magában foglaló birodalmak esetében, ahol a földrajzi összefüggés megszakított, ott viszonylag rövidtávú tengeri kapcsolatok kötik össze a területi réseket – „fehér foltok” nélkül. Területi adottságukkal összefüggésben az ilyen birodalmak egészükben véve koncentrikus szerkezetre törekszenek, melyben a hatalmi piramis csúcsa a földrajzi középpontban helyezkedik el, így aztán a birodalmi hatalom székhelyétől mért földrajzi távolság egyben a birodalmi hierarchiában elfoglalt viszonylagos pozíciót is mutatja. A fölfelé, a hatalmi központ felé irányuló mozgások a földrajzi középpontba, a lefelé irányuló áramlások az ellenkező irányban történnek.

A határok elmosódottsága, meghatározatlansága nem jelent akadályt a birodalom irányítása számára. Ami itt a legfontosabb: a birodalommal kapcsolatos döntések a központban, a birodalom peremrészétől távol születnek. A részek közvetlen fizikai kapcsolata miatt a kontinentális birodalmakban a népességnek módja van áttelepülni egyik helyről a másikra, amennyiben az megfelel a birodalmi logika kívánalmainak. A területi összefüggés és koncentrikusság kombinációjának az a másik következménye, hogy a birodalom népességében a különböző, földrajzilag, etnikailag, nyelvileg meghatározott csoportok specializálódnak a birodalom fenntartása szempontjából fontos feladatok ellátására, olyanokra, mint az udvartartás, adóbeszedés, kereskedés, hivatalnokoskodás, katonáskodás, határőrzés és hasonlók.

Tengereken átívelő birodalmak

A modern kapitalista világrendszer kialakulásával együtt új típusú birodalom jött létre – bár sok kontinentális birodalom továbbra is fennmaradt. A tengereken átívelő birodalmak először is és legfőbbképpen különleges logikán alapuló területi szerkezetükben különböznek az összefüggő birodalmaktól. A tengereken átívelő birodalmak lényegében véve területileg egymástól távol levő, történelmileg egymástól élesen különböző társadalmak között létrehozott alárendeltségi kapcsolatokra épülnek. Ennek következtében az ilyen birodalmak működtetése számos, egymástól földrajzilag néha igen távol fekvő helyek között tart fenn kapcsolatot.

Az egyik végén az a társadalom áll, amely a birodalmi alárendelést eltervezi és kierőszakolja, a másik végén pedig az a társadalom, amely a gyarmati terjeszkedéssel járó erőszakot elszenvedi. A birodalmi központok széleskörű kapcsolatot tartanak fenn gyarmataikkal, ezzel szemben a gyarmatok elszigeteltek maradnak. A gyarmati területek között kevés közvetlen kapcsolat van és azt is a központ bonyolítja. Azt a kevés, perifériák közötti műveletet, ami jelen van a tengereken átívelő birodalmak gyarmatai között – rabszolgák átadása vagy dolgoztatása, birodalmak között lezajló hadműveletek –, a birodalmi központ indítja be és szünteti meg, és végig szigorú ellenőrzés alatt tartja.

Nyilvánvaló, hogy a technikai fejlődés a szállítások területén – különösen olyanok, mint a tengeri hajózás fejlett eszközei, földrajzi ismeretek, hajóépítés – kulcsszerepet játszottak a tengereken átívelő birodalmak létrejöttében. A technológia ugyanakkor nem játszik főszerepet, minthogy a történelemben vannak példák arra, hogy a korábbi nagy tengerészeti technológiai újítások – amelyek lehetővé tették a kapitalizmus előtti afrikai-eurázsiai kereskedelmi rendszerek létrejöttét – nem jártak tengereken átívelő birodalmak létesítésével.

A tengereken átívelő birodalmak a kereskedők és az óceán parti kisebb nyugat-európai királyságok szövetségével jöttek létre és olyan tényezők együttes hatásának tudhatók be, mint az, hogy a nyugat-európai államok képtelenek voltak létrehozni nagy és geopolitikailag jelentős kontinentális birodalmakat, illetve hogy távol voltak – a gyakorlatban ki voltak zárva – az afro-eurázsiai kereskedelmi hálózat fő áramköreiből.

Az egész Földre kiterjedt birodalomépítési láz a tetőpontját a 19. század végén lezajlott „Afrikáért való küzdelemben” érte el. Az egészet pedig az 1884-85-ös berlini konferencia tetőzte be, ahol az európai birodalmak képviselői azért gyűltek össze, hogy Afrika kevés, még nem gyarmatosított részét szétosszák a konferencia résztvevői között. Minthogy ezzel a Föld lakható felszínének legnagyobb része egyik vagy másik birodalom birtokába került, minden további birodalomlétesítésnek vagy -bővítésnek óhatatlanul más birodalom birtokának elvételével kellett történnie.

 Az ebből fakadó, a világ újrafelosztását célzó geopolitikai nyomás és a legerősebb nyugat-európai birodalmak által táplált világméretű agresszív geopolitikai stratégiák voltak az I. világháború kirobbanásának fő okozói. Ugyanezen tényezők játszották a főszerepet a II. világháborúba torkolló szerkezeti feszültségek kialakulásában is, minthogy a tengelyhatalmak kifejezett geopolitikai céljai a világméretű birodalmi terjeszkedésre összpontosultak, melyekben kontinentális és tengereken átívelő birodalmak tervei egyaránt szerepeltek. A tengereken átívelő birodalmak egész világra kiterjedő hálózatának kiépítése különösen fontos volt annak a kiépülésében, amit ma nyugat-európai burzsoá társadalomnak nevezünk.

A tengereken átívelő birodalmak létrejötte lehetővé tette a kezdetben marginális, kis nyugat-európai társadalmak katona-kereskedőinek, hogy bekapcsolódjanak koruk tekintélyes afro-eurázsiai kereskedelmi hálózataiba. A különböző ásványkincsek, különösen Amerika ezüstbányáinak megtalálása révén a spanyol és portugál kereskedők hozzájutottak azokhoz a cseretárgyakhoz, amelyekkel megvásárolhatták a nagyon vágyott kínai árukat.

A háromirányú kereskedelem – európai áruk Afrikába szállítása, afrikai rabszolgáknak a karib-tengeri és amerikai térségbe szállítása, valamint a rabszolgamunkával megtermelt áruk, különösen a cukor, gyapot és más növényi termékek Európába szállítása – jelentős gazdasági és geopolitikai előnyökhöz juttatta a nyugat-európaiakat.

A tengereken átívelő birodalmak hálózata – amely között legfejlettebb a brit birodalom, de jelentős volt annak francia és holland változata is – az egész világra kiterjedő, gazdasági, katonai, felderítéssel kapcsolatos ismeretek birtokába juttatta az európai központokat, amelyek a birodalmaik elvesztése utáni időkben is, azokat az egész világra gyakorolt befolyásuk fenntartásának alapjául használták fel.

Birodalom utáni átalakulások

Az utóbbi két évszázadban a világ átélt négy olyan időszakot, amelyek politikai változásai birodalmak felbomlásával jártak. Az első a 18. század végétől a 19. század közepéig tartó időszak volt, amelyet a főleg Amerikában lezajlott felszabadulási harcok fémjeleztek. A második ilyen hullámban bomlott fel két, több évszázadon át fennállt kontinentális birodalom – az ottomán és a Habsburg-birodalom – és alakult át egy harmadik, a cári Oroszország, az I. világháború nyomán szocialista állammá. A sikeres felkelések harmadik hulláma a nyugat-európai központú gyarmati birodalmak gyors összeomlását eredményezte, amely folyamat során a II. világháborút követő 30 év alatt a világ új független államainak száma 100-zal növekedett.

A negyedik hullámban került sor a szovjet blokk hierarchikus politikai rendszerének lebontására. Ez egy olyan, államok feletti rendszer volt, amely még rendelkezett a hagyományos birodalmak néhány ismérvével, mint a politikai döntések központosítottsága, ugyanakkor a magántulajdon tiltottsága és néhány elosztási minta tekintetében világos eltérést mutatott fel más birodalmi rendszerektől. Kimúlásának eredményeképpen nemcsak a varsói szerződés tagállamai nyerték vissza korábbi állami szuverenitásukat, hanem maga a Szovjetunió is megszűnt, miáltal megszűnt több, a balti államoktól Közép-Ázsiáig elnyúló térség köztársaságainak kontinentális, kvázi-birodalmi alávetettsége is.

A birodalmak szétesésének mind a négy periódusa növelte a világ független államainak számát, hatványozottan összetettebbé téve az államközi kapcsolatokat és viszonyokat és ezzel a világ irányítását. A birodalmak örökségei a birodalom utáni időkben sem szűnnek meg működni. A kontinentális és a tengereken átívelő birodalmak sajátságainak ellentétessége az újonnan függetlenné vált államok viszonylatában feltűnően különböző gazdasági, politikai, kulturális és ideológiai elképzelések, kihívások, lehetőségek és következmények számára nyitottak utat. Még a birodalmi rendszerek összeomlásának négy periódusa után sem látható teljesen világosan, hogy ennek a politikai formának az utolsó megvalósulásával van-e dolgunk. Két új fejlemény érdemel említést ezzel kapcsolatban.

Először is, a 20. század világra hozta az államok feletti politikai uralom új fajtáját – az Európai Uniót –, egy olyan intézményt, melyet néhány megfigyelő, köztük jeles politikusok, ismételten egy új fajta birodalomnak neveznek. Az Európai Unió kezdetben egy olyan geopolitikai stratégia volt, amelynek a célja az volt, hogy összehozza – az EU hivatalos szóhasználatával élve „csoportosítsuk és osszuk meg[i]” – Nyugat-Európa egykori gyarmati hatalmait, amelyek a II. világháború nyomán elvesztették birodalmaikat. Az utóbbi évtizedekben növekvő számban csatlakoztak az EU-hoz Közép-, Kelet- és Észak-Európából olyan államok, amelyeknek viszont arról voltak történelmi tapasztalataik, hogy részei voltak egy kontinentális birodalomnak. Bár nyilvánvalóan államok feletti és saját közhatalommal rendelkező szerveződés, az Európai Unió, a szó szoros értelmében véve nem mondható birodalomnak a tagállamok együttműködési módjainak összetettsége miatt, ami, legalábbis egyelőre, megakadályozza egy fix, nyugat-európai irányítású birodalmi hierarchia kialakulását.

Mégis, nehéz szem elől téveszteni, hogy az EU legrégibb tagjai még ma is központjai a világ még meglevő gyarmatbirodalmainak többségének és hogy az európai felsőbbrendűség fogalma, amire gyakran utalnak az európai közéletben, a gyarmatbirodalmi szóhasználatra „a Nyugat és a többiek” emlékeztet, történelmileg abból is ered. Végül érdemes megemlíteni, hogy egyes vélemények szerint a jelenlegi, hidegháború utáni világ egészében véve egy hatalmas birodalom, amelynek kormányrúdját a legnagyobb geopolitikai hatalommal rendelkező, egykori telepes kolónia, az Amerikai Egyesült Államok tartja a kezében.

E terület szakértői figyelmen kívül hagyják ennek az elképzelésnek néhány oldalát, például azt a tényt, hogy a történelmi birodalmak a központhoz formálisan kötődött területekből álltak – s ez olyan valami, ami nehezen alkalmazható jelenlegi világunkra és a mai USA helyére (kivéve persze, azoknak az erőszakos eseményeknek a történelmét, amelyek magának az Amerikai Egyesült Államoknak a területi egyesüléséhez vezettek). Mégis, az a mód, ahogyan a világ jelenleg hanyatló gazdasági egyeduralkodója páratlan katonai erejét egyre inkább az egész világ feletti ellenőrzés stratégiai céljának szolgálatában használja fel, elfogadhatóvá teszi ennek a hasonlatnak a használatát. 

[i]  Pooling and sharing vagy P&S elv vagy módszer

Böröcz József & Mahua Sarkar

Petik János

Megosztás