Krivij Rih (oroszul Krivoj Rog) városa kevésbé szürke, mint azt ipari öröksége sugallja. Régimódi, de jól karbantartott, szép neoklasszikus színháza van, és megőrzött valamit szovjet bájából. Augusztus végén a Jurij Gagarin park planetáriumánál az emberek fagylaltoztak, a gyerekek ugráltak az ugrálóvárakban, és idős asszonyok műanyag pohárban árulták a saját termesztésű málnát. A légvédelmi sziréna hangja alig zavarta meg a nyugalmat. Az oroszok csak 100 kilométerre vannak, a Dnyeperen túl, de több mint 18 hónapnyi harc után már senki sem néz fel az égre.
Pedig csak egy nappal korábban egy rakéta két tucat házat rongált meg a városközponthoz közeli negyedben, július 31-én hat civil halt meg egy rakétatámadásban, június 13-án pedig egy kilencemeletes lakóházra mért csapás 11 embert ölt meg. Mindennek hatására Volodimir Zelenszkij elnök, akinek ez a szülővárosa, a városba látogatott.
A mindennapi élet látszólagos normalitása ellenére a háború keményen sújtotta Krivij Rihet. Gazdaságának középpontjában a vasérc- és acélexport áll (Paulin Talabot francia mérnök és bankár finanszírozta az első kohókat 1880-ban), és a fekete-tengeri kikötők orosz blokádja arra kényszerítette a helyi vállalatokat, hogy az Európába vezető (költségesebb) szárazföldi utakat válasszák, elhagyva hagyományos közel-keleti és észak-afrikai piacaikat. Amióta az oroszok az energetikai infrastruktúrát célozzák, az áramkimaradások gyakoriak, ami szintén megzavarja a gazdaságot.
A város legnagyobb munkaadója, az ArcelorMittal Krivij Rih acélgyártó (AMKR) - amely a háború előtt 26 000 munkahelyet biztosított – igazgatói szerint ma a „termelési kapacitásának csak 20-25%-án működik”. (1) Idén nyár végén már csak 12 000 dolgozónak volt teljes munkaidős állása, a legtöbbjüket rövidített munkaidőben foglalkoztatták vagy elbocsátották. Augusztus 18-ig a munkaerő 14%-át hívták be, és 106-an haltak meg a harcokban.
Az olyan nagyvállalatok alkalmazottait, mint az AMKR, nagyobb valószínűséggel hívják be, mint a lakosság többi részét. Mivel az emberek nem mindig a bejelentett lakcímükön laknak, „a hadsereg toborzóközpontjai könnyebben veszik fel velük a kapcsolatot a munkaadókon keresztül” – mondta Olekszandr Motuz munkajogász, aki az ország második legnagyobb szakszervezeti tömörülésének, az Ukrán Szabad Szakszervezetek Konföderációjának (KVPU) helyi fiókjának dolgozik. „Behívópapírokat küldenek a munkahelyükre. Ha egy dolgozó nem jelentkezik, a toborzóközpont a munkáltatóján keresztül nyomást gyakorolhat rá. Ez történt egy fickóval az Arcelornál. Minden reggel, amikor munkába állt, megkérdezték tőle, hogy járt-e már a toborzóközpontban. Végül felmondott.” Az AMKR először nem válaszolt arra a kérdésre, hogyan működik együtt a hadsereggel, később pedig tagadta, hogy közvetlenül segít a toborzásban, nevezetesen a behívópapírok kézbesítésében. Olekszandr Motuz elmondta: „A KVPU vezetőségének jelentették azokat az eseteket, amikor bányászok buszait megállították közvetlenül a DTEK Pavlogradugol vállalathoz tartozó bányák előtt. Még a vállalat vezetői is panaszt tettek.”
Ennek ellenére az olyan munkáltatók, mint az AMKR, „tartalékolhatnak” (a munkaerő 50%-ában maximálva) vezető beosztású alkalmazottakat vagy olyan dolgozókat, akiknek a képességei hiányoznának a vállalatnak, és így megakadályozhatják a behívásukat, de ennek a lehetősége egyre csökken, ahogy a hadsereg toborzási igényei nőnek.
„Sorban álltam, de nem vettek fel”
Viktort augusztus közepén hívták be. (2) Az AMKR művezetőjeként addig „tartalékos” volt. Elmondta, hogy most már csak a 35 év feletti dolgozók jogosultak a felmentésre. „33 éves vagyok, a fenébe is, annyi idős, mint Krisztus! Talán ha eljutok a 34 éves koromig, akkor remélhetem, hogy öregemberként halok meg.” A szakszervezete adott neki egy összetekerhető matracot, egy hálózsákot és egy hátizsákot, hogy vigye magával a frontra; ezek az autója hátsó ülésén voltak, még mindig az eredeti csomagolásukban.
Az inváziót követő napon Viktor önként elment egy toborzóközpontba. „Két napig álltam sorba. Nem vettek fel, de azt mondták, majd hívnak.” Tizennyolc hónappal később a lelkesedése alábbhagyott. „Öt barátom ment el harcolni 2014–15-ben. Mindannyiukat megölték.” Most ő van soron. Egy verekedésben szerzett régi kézsérülése miatt felmentést kaphatott volna, de a hadsereg orvosa 4000 dollárt kért a rokkantsági igazolásért. „Az emberek sokat beszélnek megvesztegetésről. A múltban egyszer így úsztam meg a börtönt, de most úgy döntöttem, ha behívnak, megyek.”
A toborzóközpontok előtti sorok megszűntek. Ukrajnában most már mindenki tudja, milyen a katonaélet. A rokkant volt katonák mindennapos látványosságnak számítanak, és a családok rendszeresen tartják a kapcsolatot a fronton lévő szeretteikkel. A telefonjukon folyamatosan fényképeket és videókat kapnak, nyilvánvalóan szinte cenzúrázatlanul. Dácsa, aki angol nyelvet tanít Krivij Rihben, elmondta nekem, hogy miután egy hétig nem kapott hírt a 31 éves fiáról, nem tudott aludni. Megmutatott nekem egy klipet, amelyet a fiú egy romos lakótömbben forgatott. A videóban azon gúnyolódik, hogy ez egy remek hely a születésnapja megünneplésére. Augusztus közepén amerikai tisztviselők (névtelenséget kérve) azt mondták a New York Timesnak, hogy 70 000 ukrán katona halt meg és akár 120 000 sebesült is lehet. (3)
A tiltakozások egyre gyakoribbak, mind a közösségi médiában, mind – ami még meglepőbb – a bíróságokon, és Olekszandr Motuznak egyre több katona ügyfele van. A perek nagy része a fizetéssel kapcsolatos: tavaly júliusban az ukrán parlament olyan törvényt fogadott el, amely eltörli a munkáltatók azon kötelezettségét, hogy tovább fizessék a behívott alkalmazottak bérét. A katonák nem szeretik kockáztatni az életüket a lövészárkokban kevesebbért, mint amennyit a civil munkahelyükön kaptak, különösen a szakmunkások, akik eddig jól kerestek. A havi 20 000 hrivnyás (kb. 550 dollár) katonai fizetés nem mindig elég a hitelek törlesztésére vagy a tartásdíjra.
A csapatok ellenérzései
„Az önkéntesek úgy érzik, hogy átverték őket – mondta Motuz. – A több mint száz bérkövetelési ügyből hármat vállaltunk el pro bono, abban a reményben, hogy precedenst teremtünk, hivatkozva a törvények visszaható hatályának tilalmára. De augusztus elején a Legfelsőbb Bíróság elutasított egy hasonló ügyet.” A katonák körében egyre nő a neheztelés, és egyre kevésbé hajlandóak feláldozni magukat a hazájukért, miközben az otthoniak élete visszatérni látszik a normális kerékvágásba.
Dácsa elmondta: „A háború kezdetén Ukrajna egységes volt, de ma megosztott azok között, akiknek szeretteik a fronton vannak, és azok között, akiknek nincs. Amikor látom, hogy a fiatalok nyaralási fotókat posztolnak a közösségi médiában, nagyon dühös leszek. A fiam 2022. február 24-én vonult be. A fiaink kimerültek. A kormány ígért nekünk egy törvényt, amely 18 hónap után leszereli őket, de még mindig várunk.”
Miközben a legtöbb ember a háborúra és saját gazdasági túlélésére összpontosít, a kormány csendben lebontja a dolgozói jogokat. Tavaly júliusban olyan törvényt vezetett be, amely felfüggeszti a kollektív tárgyalásokat, és lehetővé teszi a munkáltatók számára, hogy tetszés szerint változtassák meg a munkafeltételeket. Azokat a dolgozókat, akik nem hajlandók betartani a szabályokat, mostantól a szokásos kéthónapos felmondási idő nélkül is elbocsáthatják, és a szakszervezetek többé nem vétózhatják meg az elbocsátásokat.
Eközben a Zelenszkij által 2022 augusztusában ratifikált 5371. számú törvény különleges jogi keretet hozott létre az ukrán munkaerő 70%-át foglalkoztató kis- és középvállalkozások számára. A legfeljebb 250 főt foglalkoztató cégeknél a munkafeltételeket (fizetés, szabadság, munkaidő stb.) már nem a nemzeti munkatörvénykönyv szabályozza, hanem minden egyes dolgozónak magának kell tárgyalnia a főnökével. Az elbocsátásokra vonatkozó minden korlátozást feloldottak, kivéve a végkielégítésre vonatkozó követelményt, amely a munkaviszony időtartamától függően a törvényes minimálbér egy-öt havi összegének 50%-át teszi ki.
Egy másik törvény bevezette a nulla órás szerződéseket. Olekszandr Motuz szerint: „A törvény engedményeket tesz a munkaadóknak anélkül, hogy meghatározná, hogyan kapcsolódnak ezek a háború gazdaságra gyakorolt hatásaihoz. Ugyanazok a szabályok érvényesek Zaporizsja megyében, ahol a leghevesebbek a harcok, és Kárpátalján, amely teljesen érintetlen. Ez egyértelmű jele kormányunk szándékainak.”
A jólét „dekommunizálása”
A szakszervezetek és nemzetközi támogatóik nyomása, valamint a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) tiltakozása arra kényszerítette a kormányt, hogy e törvények alkalmazását a háború időtartamára korlátozza. (4) „De – mondja Motuz – a háború vége Ukrajna 1991-es határainak helyreállítását jelenti. Ez pedig nem holnap fog megtörténni. Ezek a törvények még sokáig érvényben lesznek.”
A háború új indokokat szolgáltatott a már folyamatban lévő reformokhoz is, mint például az Ukrán Társadalombiztosítási Alap felszámolása, valamint funkcióinak és eszközeinek az állami nyugdíjalapba való átadása. Halina Tretjakova, kormánypárti képviselő, aki először javasolta ezt a reformot, azt állítja, hogy ez „szükséges ahhoz, hogy a gazdaságot ne véreztesse ki a háború”. A döntés egyértelműen a társadalombiztosítás finanszírozásának 2016 óta tartó, szándékosan előidézett válságának csúcspontja: a társadalombiztosítási járulékoknak az alapra fordított aránya 14%-ról 9%-ra csökkent. (Az összes járulék egyébként az elmúlt években a felére csökkent.) Tretjakova már 2020 januárjában a társadalombiztosítási rendszer „dekommunizálását”, a piac magánbiztosítók előtti megnyitását szorgalmazta. (5)
Eközben az ügyészség támadja Ukrajna vezető szakszervezeti csoportját, az Ukrán Szakszervezetek Szövetségét (FPU). Bár ez a szervezet a háború előtt kilencmillió tagot számlált, semmiképpen sem volt politikai ellenzéki erő, nem sztrájkolt azokban a vállalatokban, ahol képviselve volt, konfrontációmentes társadalmi párbeszédet folytatott, és együttműködött a nagyvállalatokkal szociális projektekben. Azonban még ez az enyhe megközelítés is túl sok a kormánynak, és úgy tűnik, hogy az ügyészség egy hosszú ideje tartó jogi csatát készül megnyerni a háború közepette.
A vita az 1990-es évekre nyúlik vissza, amikor a Szovjetunió összeomlása után a szovjet szakszervezeti szövetség ukrajnai ága függetlennek nyilvánította magát, és két nyereségorientált részvénytársaságot alapított. Ezekbe jegyezték be az addig általuk irányított szanatóriumok, szállodák és szabadidős komplexumok tulajdonjogát. 1997-től kezdve az egymást követő kormányok az ügyészségen keresztül megpróbálták feloszlatni ezeket a részvénytársaságokat, és elérni, hogy jogilag elismerjék e vagyontárgyak állami tulajdonjogát. Ez nagyrészt kudarcot vallott, és az FPU pert nyert az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt, amely úgy ítélte meg, hogy az állam nem bizonyította, hogy a vagyon visszaállamosítása (amelyet egyébként azonnal vissza akart privatizálni) a köz javát szolgálná. (6)
Az ukrán kormány most a büntetőbíróságokon folytatja kampányát. Volodimir Szajenko, az FPU elnökhelyettese már tíz hónapja előzetes letartóztatásban van „különösen nagymértékű vagy szervezett csoportos sikkasztás” vádjával. Az FPU 50 létesítménye közül mintegy 40-et elkülönítettek, köztük a 2014-es forradalom során leégett, ikonikus szakszervezeti épületet a kijevi Függetlenség terén (Maidan Nezalezsnosti). Miután a félsziget Oroszország általi annektálását követően elvesztette krími ingatlanjait, az FPU-t gyakorlatilag elvágták azoktól a vagyontárgyaktól, amelyek a világjárvány előtt pénzeszközeinek 50-60%-át termelték. Eközben a munkanélküliség és a gazdasági válság következtében a tagok (és a tagdíjak) száma csökkent, és csőd fenyeget.
„Az állam rabszolgái”
Az FPU annál is inkább megdöbbentőnek tartja a kormány intézkedését, mivel az megnyitotta létesítményeiket a harcok miatt kitelepített ukránok előtt (egy belső dokumentum szerint számuk a háború első kilenc hónapjában több mint 20 000 ember, köztük 3000 gyermek.) A kimerült pénzügyei ellenére az FPU még mindig befogad néhány embert ezek közül az emberek közül. Attól is tart, hogy a bírósági eljárás véget vet a háborús sérültek számára létrehozott rehabilitációs programoknak.
Dmitro Dovhanyenko, az FPU vagyonkezelési osztályának vezetője szerint: „Ez a politika háborús időkben nevetséges. Tartósan csökkenteni fogja azon képességünket, hogy ellenálljunk a kormány által esetlegesen bevezetni kívánt további neoliberális reformoknak” – éppen akkor, amikor az ukránok egészségügyi és társadalombiztosítási igényei rohamosan nőnek.
Hmelnyickijben, egy közepes méretű városban, Kijevtől 300 km-re nyugatra, egy BlaBlaCar-járaton találtam magam. Mivel Ukrajna polgári repülőterei nem működnek, tengeri kikötői blokád alá kerültek, vasútjai pedig tele vannak áruval, a legelterjedtebb közlekedési formák most a telekocsik és a buszok.
A 24 éves Valentyin a fronton sebesült meg vagy egy dróntámadásban, vagy az oroszok által rakétákkal szétszórt gyalogsági aknák egyikében – nem tudja biztosan, melyikben. A robbanás az egységéből egy embert megölt, hetet pedig megsebesített. Valentyin lábát alapos műtéttel megmentették, de még mindig mankóra van szüksége. Orvosi költségeinek egy részét magának kellett állnia. Sok volt katonához hasonlóan ő is ügyvédet fogadott, hogy segítsen neki állami támogatásért folyamodni. Még mindig próbálja elérni, hogy harmadik kategóriás rokkantként ismerjék el, ami jobb nyugdíjra jogosítaná fel, és reméli, hogy megkapja az állam által ígért 2500 dolláros jutalmat „az aktív harctéren teljesített szolgálatért”. Jelenleg egy kijevi rehabilitációs központban van.
Evgenyij Mihajljuk, Krivij Rihből, hasonló problémákkal küzd, de nem engedheti meg magának, hogy ügyvédet fogadjon. Ehelyett egy videót tett közzé a Facebookon, amelyben panaszkodik a vele való bánásmódra, és követeli a leszerelését. Egy 2014-ben elszenvedett agyrázkódást követően – amikor a Donbasszban a szeparatista lázadók ellen harcolt – epilepsziában szenved. Epilepsziája a fronton most megint visszatért. Egy katonaorvos nem megfelelő kezelését követően egy hetet kómában volt. Ezután túllépte az otthon töltött szabadságát, és vissza kellett rohannia a tábori kórházba, hogy elkerülje a dezertálásért járó öt év börtönt. „Azt hittem, hogy a Szovjetunió kísértete ellen harcolok, de most rájöttem, hogy még mindig ott élek – mondta nekem –: sokan vagyunk, akik jogfosztottan ragadtunk itt. Az állam rabszolgái lettünk.”
Zelenszkij lecsap
Zelenszkij a hazai és a nemzetközi közönség tetszésének megnyerése érdekében a korrupció és a kiváltságok elleni harcot fitogtatja. Ezek már a háború előtt is problémát jelentettek, de a konfliktus miatt az emberek ma kevésbé toleránsak. A külföldi hitelezők pedig, akiknek országai az idei költségvetés felét finanszírozzák, eredményeket akarnak látni. (7) Augusztus 11-én Zelenszkij a Telegramon bejelentette, hogy elbocsátja a hadsereg összes regionális toborzóközpontjának vezetőjét, mivel azzal gyanúsítják őket, hogy „segítettek a polgároknak fogyatékossági bizonyítványt szerezni vagy ideiglenesen alkalmatlannak minősíteni magukat..., hogy késleltessék vagy elkerüljék a katonai szolgálatot”. Szeptember 5-én Olekszij Reznyikov védelmi miniszter lemondott. Három nappal korábban Ihor Kolomojszkij oligarchát csalás és pénzmosás vádjával előzetes letartóztatásba helyezték. Őt az ukrán és a külföldi média a 2019-es elnökválasztási kampány során Zelenszkij szponzoraként emlegette.
Az ukrán állam és az ukrán nép közötti kapcsolatokat az együttműködés és a bizalmatlanság keveréke jellemzi. A hadsereg nagymértékben függ a magánszemélyek adományaitól, hogy felszerelje csapatait – az elsősegélycsomagoktól kezdve a páncélzaton át a sisakokig és a drónokig. Szakszervezetek, önkéntes egyesületek, sőt ad hoc WhatsApp-csoportok is gyűjtenek pénzt és felszerelést, néha igen nagy volumenben. A Victory Drones egyesület 28 000 embert képzett ki drónok vezetésére (szemben a hadsereg által kiképzett 10 000 fővel), és őket önkéntesek szállítják a frontra. (8)
Jurij Lucjuk, egy hmelnyickiji építőipari vállalkozó többezer eurós értékben vásárolt felszerelést a hadseregnek, beleértve a támadófegyverek célzókészülékeit, éjjellátó távcsöveket és a civil dzsipek katonai szállítójárművekké való átalakítására szolgáló készleteket. „Vissza kell szereznünk minden egyes területet, beleértve a Krímet is. Ezt a legkönnyebb lenne elérni: csak el kell vágnunk a szárazföldi hidat, és megakadályozni az utánpótlás átjutását” – mondta. Ugyanakkor elismerte, hogy megtiltotta a fiának, hogy csatlakozzon a hadsereghez, és megpróbálta lebeszélni üzleti barátait is erről. Megkérdeztem tőlük: „Ha meghalsz, ki fogja fenntartani az országot, vagy újjáépíteni a gazdaságot?”. A leghazafiasabb emberek halnak meg. Ilyen ütemben nem marad senki, aki megváltoztathatná a rendszert.
A hatóságok nem bíznak Jurij Lucjukban. Amikor 2014-ben először találkoztam vele egy hmelnyickiji toborzóközpont előtt, néhány tucat félkatonai egyenruhás fiatalember kísérte. (9) Mivel Viktor Janukovics volt elnököt nemrég megbuktatták, és a hadsereg embereket küldött a Donbasszba az oroszbarát szeparatisták elleni harcra, Lucjuk a város intézményeit bejárva erődemonstrációt tartott – hogy „végigvigye a forradalmat”. Amikor az oroszok tavaly februárban megszállták a várost, megpróbált újra bekapcsolódni az akcióba, és mintegy 300 önkéntest toborzott. De négy és fél órás hazugságvizsgálóval történő kihallgatás után az SZBU (Ukrajna biztonsági szolgálata) elutasította a kérelmét, hogy csoportját területvédelmi zászlóaljként jegyeztesse be.
Ukrajna városaiban a városi hadviselésre készülve a reguláris hadsereg támogatására a Jurij Lucjukéhoz hasonló fegyveres civil csoportok alakultak. „Azzal vádoltak, hogy meg akarom ragadni a hatalmat Hmelnyickijben – mondta nekem. – Semmi sem változott 2014 óta. Ha valami, akkor még rosszabb: most már online diktatúránk van!”
Zelenszkij elképzelése szerint a jövő Ukrajnája mentes lesz az orosz megszállók és a protekcionista törvényhozás alól, és online fog működni. Mint 19 millió ukránnak, Lucjuknak is a telefonján van az új Diia („akció”, ami az ukrán „Az állam és én” rövidítése is) alkalmazás. A 2020-ban az új Digitális Transzformációs Minisztérium által indított alkalmazás az ukrán kormány büszkesége, amely lehetővé teszi az összes személyazonossági és adminisztratív dokumentum központi kezelését: útlevél, jogosítvány, adómegállapítás, bírság stb.. A felhasználók néhány kattintással bejegyeztethetnek egy vállalkozást, támogatást igényelhetnek otthonuk újjáépítéséhez, ha az ellenséges tűzben megsérült, bejelenthetik, ha orosz csapatokat észlelnek, vagy kérhetik a lakóhelyüket elhagyni kényszerült személy státuszát.
A „Diia” 120 közszolgáltatáshoz ad hozzáférést, ami a kormány állítása szerint lehetővé teszi a közszolgálati munkahelyek 10%-os csökkentését. A rendszert az USA Nemzetközi és Fejlesztési Ügynökségével (USAID) együttműködve fejlesztették ki, amely 8,5 millió dollárt nyújtott a finanszírozáshoz; a Google és a Visa szintén adott támogatást. Washington exportálandó modellként hirdeti, Zelenszkij pedig a startup nemzet prototípusának tekinti. (10) Az észt állam, amely közismerten előre tart a digitalizáció terén, saját Diia-típusú alkalmazást akar kifejleszteni. Még a bírósági ítéleteket is meg lehet nézni az interneten – morogta Lucjuk, miközben végigpörgetett néhány ellene indított ügyet, amelyek – állítása szerint – mind politikai indíttatásúak.
Nem állnak készen az engedményekre
A hadsereg civil támogatása a gazdasági válság és a konfliktus időtartama miatt egyre csökken, és a háború megnyerésének esélyeit illetően egyre nagyobb a pesszimizmus. „A fronton lévő barátaim azt mondják, hogy nincs elég emberünk vagy lőszerünk” – mondta Nazar Baranov, aki egy hotelt vezet Hmelnyickijben. Az előcsarnokban három csomag energiaital várakozott egy konvojra, amely havonta kétszer szállít adományokat a frontra. „Demográfiailag Oroszország előnyben van. Mindenki az amerikai F16-osokról beszél, de azok nem fogják megváltoztatni a háború menetét.” Tehát Ukrajnának tárgyalnia kellene Oroszországgal? Megrázta a fejét. Túl sok embert vesztettünk ahhoz, hogy engedményeket tegyünk. Most már csak abban reménykedhetünk, hogy Putyin meghal.
Egy nemrégiben végzett felmérés szerint az ukránok 30%-a szeretné, ha a háború „minél hamarabb” és „bármi áron” véget érne. (11) Arra a kérdésre azonban, hogy milyen engedményeket tehetne országuk, a legtöbben elutasították az összes javasolt lehetőséget: a 30%-ból csak 23% támogatta az ellenségeskedések befejezését, amíg Ukrajna területének egy része megszállva marad; mindössze 13% képzel el bármilyen területi engedményt; és csak 28%, illetve 27% adná fel a NATO-hoz vagy az EU-hoz való csatlakozási igényt. Összességében mindössze 8% volt hajlandó valamilyen területi vagy politikai engedményt tenni.
A háború ellenére az ukránok még mindig jelentős szólásszabadsággal rendelkeznek. Ritkák a rendőrségi személyazonossági ellenőrzések. Az emberek szívesen beszélgetnek külföldi újságírókkal, még akkor is, ha kritizálják a kormányt, a hadsereg parancsnokainak alkalmatlanságát és a korrupciót. Ukrajna azonban már nem egy átlagos demokrácia. Minden televíziós csatorna ugyanazokat a véget nem érő, agyzsibbasztó hírműsorokat sugározza, amelyek főként az ukrán hadszíntéren elért eredményekről, a hadsereg által kapott új felszerelésekről és a polgári infrastruktúra elleni orosz támadásokról szólnak.
A büntető törvénykönyv új cikkelye, a 436-2. sz. cikkely egészül ki, amely „az Orosz Föderáció Ukrajna elleni fegyveres agressziójának igazolásáról, jogszerűnek való elismeréséről [vagy] tagadásáról” és „az azt [végrehajtó] személyek dicsőítéséről” szól. Az együttműködés mellett mostantól a helytelen politikai nézetek kinyilvánítása is bűncselekménynek minősül. A főügyészség honlapja szerint a háború kezdete óta 2471 eljárást indítottak.
Vologyimir Hemeris mindent tud erről. Bár ő egykori szovjet disszidens és az ukrán függetlenségért harcolt, az elmúlt néhány évben „megbékélést” hirdetett és elítélte a büntetlenség kultúráját, amely az embereket verő és gyilkoló neonáci csoportokat övezi. (12) Amikor az invázió megkezdődött, felszólította az ukrán hadsereget, hogy adja meg magát, a kormányt pedig arra, hogy azonnal kezdjen béketárgyalásokat Oroszországgal. Ennek következményeként tavaly júliusban az SZBU erőszakos házkutatást tartott nála, amelynek során több bordája eltört. Az ellene a 436-2. cikkely alapján indított bírósági eljárás még mindig folyamatban van.
„Totalitárius rendszerben élünk – mondta nekem. – Természetesen lehet kritizálni Zelenszkijt, de az ország stratégiai irányvonalának ellenzése ma már elképzelhetetlen.” Becslése szerint Ukrajnában a politikai foglyok száma „néhány tucatra” tehető.
Fordította: Kleinheincz Ferenc
