Az október 7-i Hamász-támadás után Olaf Scholz kancellár emlékeztetett arra, hogy „Németország számára államérdek Izrael biztonsága”. (október 12.). Ez az álláspont a történelem és a diplomácia (1) ötvözeteként alakult ki és ezúttal különös hangsúlyt kapott.
Több vezető progresszív személyiség azonnal felhívta a figyelmet az országban élő muszlim lakosságra (5,5 millió ember), amelyből kisarjadhat egy új antiszemitizmus, vagyis egy belföldi feszültség. Frank-Walter Steinmeier elnök, aki általában élenjár a rasszizmus elleni küzdelemben, felszólította a „palesztin vagy arab származású embereket”, hogy „határozottan utasítsák el a terrorizmust” (november 8.). Egy héttel korábban Robert Habeck gazdasági miniszter a közösségi hálózatokon közzétett videójában már megadta az alaphangot: „Amikor zsidókat támadnak – figyelmeztetett –, a németországi muszlimoknak egyértelműen el kell határolódniuk az antiszemitizmustól, hogy ne veszélyeztessék saját jogukat a toleranciához” (november 1.).
De míg e logika szerint a Hamász tetteiért minden muszlimnak felelnie kell, addig a németországi keresztényeket és zsidókat senki sem szólítja fel arra, hogy ítéljék el a szélsőjobboldali támadásokat vagy az izraeli hadsereg háborús bűntetteit. A Zöldek atlantista és burzsoá új identitásának megtestesítője, Robert Habeck kihasználva a konfliktust ostorozni kezdte azokat az aktivistákat, akik kitartottak a Zöldek által még az 1980-as években képviselt pacifista nézetek mellett: „Aggódom a baloldal egy részének antiszemitizmusa miatt, amely jelen van sajnos a fiatal aktivisták körében is. Az antikolonializmus nem vezethet antiszemitizmushoz. Tehát a baloldal ezen részének felül kellene vizsgálnia érveit, és óvakodnia kellene a romantikus ellenállás nagy narratíváitól”.
Miközben a kancellár október 26-án „Izraelt, mint demokratikus államot, amelyet humanitárius elvek vezérelnek” ünnepelte, és ellenezte a tűzszünet bevezetését, a palesztin ügy támogatóival szemben kemény fellépést indítottak: több régióban betiltották az izraeli bombázások elleni tüntetéseket, megtiltották a palesztin zászló kitűzését, és egyes iskolákban megtiltották a keffiyeh, a palesztin fejkendő viselését. Berlinben, ahol nagylétszámú palesztin közösség él, a hatóságok visszavonták az olyan jelszavak használatának jogát, mint az „Állítsátok meg a háborút” vagy a „Szabadságot Palesztinának”.
Frankfurtban a könyvvásár vezetősége határozatlan időre elhalasztotta az október 20-ra tervezett irodalmi díj átadását Adania Shibli palesztin írónőnek, azzal az indokkal, hogy jelenleg Izrael „hangját kell felerősíteni”. Saskia Esken, a Szociáldemokrata Párt (SPD) társelnöke pedig fontosnak tartotta, hogy lemondjon egy találkozót Bernie Sanders amerikai szenátorral, aki „háborús bűnnek” nevezte a válogatás nélküli bombázást a Gázai övezetben.
Az október 7. óta megnövekedett zsidóellenes cselekmények miatt aggódó Felix Klein, az antiszemitizmus elleni küzdelemért felelős szövetségi biztos szintén aggodalmát fejezte ki a szabadságjogok csorbulása miatt, és emlékeztetett arra, hogy „a tüntetés alapvető jog”. „Nem szerencsés és nem old meg semmit, amikor azt sugalljuk, hogy minden muszlim antiszemita”, különösen akkor nem, ha Németországban az október 7-ig bejelentett zsidóellenes cselekmények öthatoda a szélsőjobboldalhoz köthető (2) .
Történelmi bűntudat és politikai számítás
A mai, kiélezett helyzetben lehull a lepel és az olyan „értékek”, mint a befogadás, a tolerancia, a civilek védelme vagy a nemzetközi jog tiszteletben tartása, amelyeket egyébként Ukrajna védelmében oly nagyon gyakran hangoztattak, Patyomkin-díszletnek bizonyultak. Olyannyira, hogy a sajtó már saját teremtményeit is képes sutba vágni: „Egy bálvány tévelygései. Greta Thunberg és Izrael baloldali ellenségei” – ezzel a címlappal jelent meg a Der Spiegel november 18-án, és nem kevesebb, mint hat újságírót mozgósítottak a környezetvédelmi aktivista lejáratására, aki „naiv vagy antiszemita?”
Az ARD közszolgálati televízió pedig összeállított egy egész „szójegyzéket”, egy „glosszárium ajánlatot” az újságíróiknak, hogy mely szavakat használhatják és melyeket kell kerülniük: „Továbbra is „gázai támadás(ok)ról Izrael ellen” vagy „Izrael elleni terrortámadás(ok)ról” – kell beszélni, de feltétlenül kerülendő az „erőszak spirálja”, vagy az „eszkaláció a Közel-Keleten” és „kerüljük a „Hamász harcosok” kifejezést! is – áll az október 9-i körlevélben. A főszerkesztő döntése szerint „nem szabad megszépítő kifejezéseket használni, hanem a Hamász ’terroristáiról’ kell beszélni” (3).
A Bild című befolyásos bulvárlap (november 13.) a maga részéről kampányt folytat „Vonják vissza a menekült Reem útlevelét” szlogennel. A fiatal nőt, akit kilenc évvel ezelőtt Angela Merkel kancellár társaságában filmeztek le, a napilap most „antiszemitának” nevezte, mert a közösségi oldalán Palesztináról írt, és felemlítette a „from the river to the sea”, a „folyótól a tengerig” jelszót. Angela Merkel egy korábbi tanácsadója ezért most a nő állampolgárságának visszavonását követeli.
Az iszlám fundamentalizmus ellen Izrael lenne egy védőbástya, miközben az antiszemitizmus vádját a bevándorlás megfékezésére lehetne felhasználni: a német vezetők buzgó felsorakozását az izraeli kormány mögé a történelmi bűntudaton túl ez a politikai számítás is magyarázza. Nem sokkal a Hamász-támadás után a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke az X-en kifejtette: „Németországnak nem kellene menekülteket befogadnia a Gázai övezetből, mert ez súlyosbítaná az antiszemitizmus problémáját” (október 27.). Az Alternatíva Németországért (AfD), a német szélsőjobboldali párt, amely mind Izrael miniszterelnökével, Benyamin Netanjahuval való politikai cinkosságból, mind pedig iszlámellenességből Izrael legelszántabb védelmezőjeként (4) tünteti fel magát, a kezét dörzsöli. Radikalizálódása ellenére az előrejelzések szerint a szavazatok több mint 20%-a csapódhat le náluk – így a választások évének küszöbén (az európai választások után három tartományban lesznek még szavazások) az ország második legerősebb pártjává vált.
Az értelmiségi Carolin Emcke szerint ez helyzetbe hozza a szélsőjobbot (Süddeutsche Zeitung, november 17.): „Az AfD páholyból nézi e szomorú látványosságot, élvezi az összecsapást a rasszista és az antiszemita vádaskodások közötti mérkőzésen”. És megtapsolja azokat a vezetőket, akik az antiszemitizmus elítélése címén szabadjára engedik a főként muzulmánellenes rasszizmust.
Fordította: Morva Judit
